— Hol kószáltál este nyolcig?! Hányszor mondtam már, hogy legkésőbb hatra érj haza!
Eszter egy szó nélkül bújt ki a kabátjából, és felakasztotta a fogasra. Az ujjai remegtek, de igyekezett úrrá lenni magán. Gábor a keskeny előszobában állta el az utat, arca a dühtől kivörösödött.
— Egyáltalán figyelsz rám? Vagy megint a saját világodban jársz?
— A rendelőintézetben voltam — felelte halkan, miközben lecsavarta a sálat a nyakáról. — Hosszú volt a sor.
— A rendelés ötkor véget ér! Ne nézz hülyének!
Eszter kikerülte, és a konyhába ment. Feltette a vizet forrni. Muszáj volt valamivel lefoglalnia magát, különben elszakad benne a cérna. Három hete bukkant rá egy kiadó lakás hirdetésére a város peremén. Kétszobás panellakás, havi negyvenezer forintért. A tulajdonos egy idős asszony volt, aki még csak nem is kérdezett rá a férjére. Eszter azonnal kifizette a kauciót és az első havi bérleti díjat készpénzben. Fél éven át gyűjtögetett rá: a bevásárlásokból csípett le apránként, néha az anyjától kért, azt hazudva, gyógyszerre kell.
Holnapután, hétfőn Gábor egyhetes kiküldetésre utazik. Építésvezetőként dolgozott, gyakran járt különböző munkaterületekre. Eszter mindent kiszámolt: hétfő este taxit hív, két bőröndbe bepakolja a legszükségesebbeket — iratok, néhány ruha, tisztálkodószerek. A többi maradhat.
— Anyának jogában áll tudni, merre jársz és kivel! — kiabálta Gábor, miközben utána ment a konyhába. — Minden lépésedről beszámolsz neki, világos?
Az „anya”. A probléma gyökere. Nem az édesanyja, hanem az anyósa: Mária. Olyan asszony, aki a fiát királynak képzelte, a menyét pedig szolgálónak, akit szoros gyeplőn kell tartani. Naponta telefonált, számonkért, kérdezgetett. „Eszter, megfőzted a levest? Miért nem csirkéből? Gábor a csirkét szereti. Kimostad az ingeit? Kézzel, ugye? A gép összemehet. Miért tartott két óráig a bevásárlás? A bolt a sarkon van!”
Az elején Eszter próbált magyarázkodni. Később már csak bólintott és hallgatott. Gábor mindenben az anyját támogatta. Ha Eszter ellent mert mondani, abból veszekedés lett. Aztán jött a csend. Gábor akár hetekig sem szólt hozzá, úgy tett, mintha nem is létezne. Mária közben tovább osztogatta az utasításait.
— Tölts teát — vetette oda Gábor, miközben leült az asztalhoz. — És hol a vacsora? Elfelejtetted, hogy kilencre érek haza?
Eszter kivett a hűtőből egy doboz előre sütött csirkét, tányérra tette. Tudta, hogy ez újabb támadási felület lesz.
— Ez meg micsoda? — bökte meg a húst a villájával undorodva. — Már megint bolti? Nem tanított meg főzni az anyád?
— Nem volt időm — válaszolta nyugodt hangon. — A rendelő után még be kellett mennem a patikába is.
— A gyógyszertárba? Minek?
— Fejfájásra vettem tablettát.
— Fejfájás? — gúnyolódott. — Mitől fájna a fejed? Egész nap itthon ülsz, semmit sem csinálsz.
Eszter nem felelt. Felesleges lett volna. Három éve, amikor összeházasodtak, minden más volt. Gábor figyelmesnek és gondoskodónak tűnt. Virágot hozott, étterembe vitte, közös jövőről beszélt. Igaz, már akkor is gyakran kérdezgette, merre jár és kikkel találkozik, de Eszter azt hitte, ez a szeretet jele. Nem látta benne a kontrollt.
A fordulópont akkor jött, amikor beköltöztek Mária lakásába. Régi, harmadik emeleti kétszobás, kilátással az ipari negyedre. Az anyós azt mondta: „Lakjatok itt, amíg összegyűjtitek a saját otthonra valót.” Eszter úgy gondolta, legfeljebb egy év. Kettő telt el, és semmi sem változott. Gábor eszébe sem jutott albérletet keresni. Kényelmes volt neki így: az anyja a közelben, rajta tartja a szemét a menyen, ő pedig mindig mindent tud.
— Anya hívott — szólalt meg Gábor két falat között. — Azt mondta, tegnap csúnyán beszéltél vele.
— Nem beszéltem csúnyán.
— Szerinte rácsaptad a telefont.
— Elköszöntem, és letettem.
— Hazudsz! Anya nem hazudik!
Eszter töltött magának is teát, és leült vele szemben. Ki kell bírni. Még két nap. Csak két nap, és szabad lesz. A lakás a Gyár utcában már várja. A tulaj egy hete átadta a kulcsokat, amikor megnézte. Üres szobák, kopott linóleum, fakó tapéta. De az az ő tere lesz. Csak az övé.
— Mondd csak, miért jársz mostanában olyan gyakran a rendelőbe? — kérdezte hirtelen Gábor, és letette a villát. — Történt valami?
— Csak egy kivizsgálás.
— Miféle kivizsgálás?
— Általános. Vérvétel, belgyógyász.
Gábor összehúzta a szemét, fürkészve nézte.
— Titkolsz valamit.
— Nem.
— De igen. Látom rajtad. Ideges vagy.
Eszter felemelte a fejét, és egyenesen a szemébe nézett.
— Nincs mit titkolnom.
A levegő szinte vibrált közöttük, mint vihar előtt. Gábor lassan felállt, az ablakhoz lépett.
— Anya szerdán látott a bevásárlóközpontnál. Egy nővel voltál. Ki az?
Eszter szíve kihagyott egy ütemet. Szerdán találkozott a lakás tulajdonosával, ott adta át a foglalót. Leültek kávézni, átbeszélték a részleteket. Mária követte volna? Vagy csak véletlen?
— Egy régi csoporttársam — hazudta. — Véletlenül futottunk össze.
— Hogy hívják?
— Réka.
— A vezetékneve?
— Nem emlékszem. Nem voltunk közeli barátok.
Gábor visszafordult, és az asztalhoz lépett. Fölé hajolt.
— Ne próbálj meg átverni. Mindent ki fogok deríteni. Mindenről tudni fogok.
Eszter hátán végigfutott a hideg. Gyanakszik? Vagy csak megint megfélemlíti? Óvatosnak kell lennie. Már nincs sok hátra.
— Fáradt vagyok, Gábor — mondta halkan. — Lefekszem egy kicsit.
— Előbb mosogass el, aztán azt csinálsz, amit akarsz — felelte élesen.