Márk egészen más reakcióra számított. Azt hitte, ha Eszter megtudja, hogy az orvosok szerint kevés ideje maradt, félreteszi a sérelmeit, elfogadja a döntését, és mellette marad az utolsó hónapokra.
Ehhez képest minden összeomlott.
Eszter három hónapon át úgy élt, mintha csak árnyéka lenne önmagának. Tette, amit kellett, járt dolgozni, segített otthon, de belül üres volt. Márk szavai úgy martak bele, mintha kitépték volna a lelkét, és sárba tiporták volna.
Levente többször is felkereste az apját, hiába próbálta az anyja lebeszélni róla.
– Mégiscsak az apám – mondta csendesen, és ment.
Egyik este feldúltan tért haza.
– Anya, el sem hiszed… Apa teljesen ágynak esett, alig tud felkelni. Az a nő meg úgy rendezkedik a lakásban, mintha mindig is az övé lett volna. Ráadásul vevőket hoz a házra! Képzeld, ott voltam, amikor egy házaspár megnézte. Azt mondta nekik, legkésőbb két hónap múlva költözhetnek… talán még hamarabb is. Azt tervezi, hogy beadja apát egy hospice-ba.
Eszter arca megkeményedett.
– És apa mit szólt?
– Amikor meghallotta, majd’ szétrobbant a dühtől. Ordítottak egymással, mint két ellenség. Nem bírtam nézni, inkább eljöttem – felelte Levente.
– Maga választotta ezt az utat, most viselje a következményeit – zárta rövidre Eszter. – Nem sajnálom. Te pedig ne járj oda. Nincs ott keresnivalód.
Próbálta kitörölni Márkot az emlékeiből. Hogy ne őrlődjön tovább, egy este igent mondott a barátnői hívására, és elment velük vacsorázni. Amíg együtt élt a férjével, az élete kimerült a munka és az otthon közti ingázásban. Évek óta nem volt sehol, most viszont úgy érezte, jár neki néhány óra könnyedség.
Nevettek, táncoltak, régi dalokat énekeltek. Egy ponton még könnyek is csillantak a szemükben, amikor szóba kerültek a házasságok, a csalódások, a kimondatlan vágyak. Kiderült, hogy mindegyikük cipel valamit a vállán. Ilyen az élet – gondolta Eszter –, ritkán ad hosszú, felhőtlen időszakokat.
Éjfél jóval elmúlt, mire hazaindult. Anyja és Levente tudták, hogy későn érkezik, nem várták fenn. A taxi a kapu előtt tette ki. A nyári éjszaka hűvös volt, kellemesen simogató. Az utcai lámpa előző nap kiégett, így a ház előtti rész félhomályba burkolózott. Eszter dúdolva indult a terasz felé, könnyűnek érezte magát, mintha hónapok óta először kapna rendesen levegőt.
– Eszter… már olyan régóta várok rád – szólalt meg egy ismerős hang a sötétből.
A nő megtorpant. A küszöb melletti tuskón egy alak ült; a kapu felől nem lehetett észrevenni. Világos nadrágot és rövid ujjú inget viselt, mozdulatlanul figyelte.
Eszter sikoltott egyet. Az első, őrült gondolat az volt, hogy Márk meghalt, és most a szelleme jött el hozzá.
– Ne haragudj! Nem akartalak megijeszteni! – mondta gyorsan a férfi.
Eszter a mellkasához kapott. A szíve vadul vert, de már látta: nem látomás áll előtte, hanem nagyon is élő, hús-vér férje jött el hozzá az éjszaka közepén.