Amikor Balázs végre becsapta maga mögött az ajtót, Júlia lassan kifújta a levegőt. A konyhába ment, töltött magának egy csésze feketét, majd az ablak elé ült. Néhány másodpercig csak nézte az utcát, aztán tárcsázta Beátát.
— Igazad volt — mondta csendesen. — Beiratkozom arra a tánctanfolyamra.
A vonal túlsó végén felcsattant a nevetés.
— Már be is írattalak minket mindkettőnket! — közölte Beáta diadalmasan. — És utána irány a wellness. Ugye nem mondasz nemet egy jó masszázsra?
— Azt sosem — mosolyodott el Júlia, miközben a jegygyűrűs dobozra pillantott az asztalon. — Főleg, ha közben az ember önbecsülését is helyreteszik.
Eszter esküvőjén türkiz ruhában jelent meg, és Beátával önfeledten táncolt, fittyet hányva a rosszalló pillantásokra. Balázs az anyja mellett ült, savanyú képpel morogva.
— Hol marad a pincér a whiskyvel?
— Fogd már vissza magad! — sziszegte Kinga. — Épp elég szégyent hoztál ránk ezzel az ostoba húzásoddal.
Eszter, ahogy elsétált mellettük, odavetette az anyjának:
— Muszáj volt ilyen feltűnő ruhát felvenned? Hogy mindenki téged nézzen?
Júlia gyengéden átkarolta.
— Nem azért, kicsim. Hanem hogy tudd: egy rossz nap — vagy egy rossz férj — miatt nem ér véget az élet.
Amikor felcsendült a keringő, Beáta játékosan a fotós, egy gödröcskés arcú fiatalember felé lökte Júliát.
— Táncoljatok csak! Én addig megmentem a falatkákat attól a „cápa” anyóstól.
Balázs dühösen figyelte, ahogy volt felesége nevetve forog az idegennel, majd a szalvétát az asztalra csapta.
— Bolond nő. Még vissza fogja sírni magát.
— Te fogsz megbánni mindent — vágta rá Kinga, és a retiküljével oldalba bökte. — Fűtetlen garázsban telelni nem éppen kényelmes.
Aznap este Vivien egy jachton pózolt új barátjával, a kép alá pedig ezt írta: „Megtalálta a sellőjét!” Balázs a garázs falához vágta a telefonját.
Júlia pedig… jegyet foglalt a tengerhez. Huszonöt év után először egyedül.