Abban is biztos volt, hogy ha két ember együtt akar élni, a közös szabályokat még az elején kell lefektetni. Nem szerette a homályos helyzeteket, ezért ezt Márknak is világosan megfogalmazta.
– Üljünk le, és tisztázzunk mindent még az elején – javasolta. – Így később nem lesznek félreértések.
– Rendben – bólintott a férfi. – Felnőtt emberek vagyunk, a házasság pedig nem játék.
Aprólékosan végigvettek minden fontos kérdést. Megállapodtak abban, hány gyermeket szeretnének, ki milyen feladatokat vállal majd otthon, és abban is, hogy mindkettőjüknek szüksége van saját időre. Szó esett a barátokról, a külön programokról, sőt még az ünnepekről is.
Végül a pénzügyek kerültek sorra. Közös kasszában egyeztek meg, és kimondták: ajándékokra vagy a rokonság támogatására csak akkor költenek, ha a saját kiadásaikat már rendezték. Ráadásul mindkét oldal családja azonos mértékű segítségre számíthat.
– Szerintem ez így korrekt – jegyezte meg akkor Lilla. – A fizetésünk nagyjából egyforma.
– Teljesen egyetértek – felelte Márk.
Összeházasodtak, és másfél évig nyugodt, kiegyensúlyozott életet éltek.
Aztán Márk húga, Dóra várandós lett. Hogy kitől, arról hallgatott. Lehet, hogy tudta, de a szüleinek nem árulta el, ki a gyerek apja.
A család gyors döntést hozott: ha férj nincs is, ott a báty. Majd ő segít.
Így történt, hogy a még egyetemista, munkával nem rendelkező Dóra beköltözött Márk házasság előtti lakásába.
„Ha már így alakult, hát legyen” – gondolta Lilla, bár rosszul esett neki, hogy előtte senki nem kérte ki a véleményét.
Ettől kezdve azonban minden hónapban félretett a közös pénzből egy akkora összeget, amennyi a lakás bérleti díjának felelt volna meg.
Amikor Márk ezt észrevette, dühbe gurult.
– Ezt mégis mire véljem? – csattant fel.
– Arra, hogy támogatjuk a rokonaidat – felelte higgadtan Lilla. – Pontosan így egyeztünk meg.
A férfi összeszorított szájjal hallgatott.
És innentől ez lett a rendszer. Ami Dórára, a kisbabára vagy Márk szüleire ment, Lilla ugyanannyit elkülönített maguknak. Még azokban a hónapokban is, amikor alig futotta a rezsire és a legegyszerűbb élelmiszerekre.
Három éven át tűrte ezt Márk. Aztán egy este végleg elszakadt nála a cérna, és hatalmas jelenetet rendezett. Azzal vádolta Lillát, hogy nincs benne semmi nagylelkűség, hogy kicsinyes és számító, és hogy számára semmi sem szent.