– Szóval ez igaz? – tört ki Márkból. – Tényleg képes voltál hátat fordítani nekem? Nem tudtál volna várni rám?
Lilla hitetlenkedve nézett rá.
– Márk, te hallod magad? Elváltunk! Semmilyen kötelék nincs köztünk. Mit képzeltél? Hogy a papírok aláírása után kolostorba vonulok? Vagy örökké gyászruhában siratlak? Rég túl vagyok rajtad. Most pedig menj el, mert kezdesz fárasztó lenni.
– Elmegyek – felelte a férfi, hangjában sértettség és düh vibrált, sőt valami baljós él is megcsillant benne. – De ezt még meg fogod bánni. Hamarabb, mint gondolnád.
– Csak tessék – tárta ki előtte az ajtót Lilla. – És kérlek, ne gyere vissza.
Közel öt évet töltöttek együtt házasságban, mielőtt különváltak útjaik.
A szakítás igazi oka Márk vak, feltétel nélküli ragaszkodása volt a húgához, Dórához. Lilla ezt inkább felelőtlen rajongásnak nevezte, amely lassan, de biztosan felőrölte a kapcsolatukat.
De haladjunk sorjában.
Lilla huszonhat évesen ment hozzá Márkhoz. Addigra már stabil egzisztenciát teremtett magának: diplomát szerzett, megbecsült állása volt tisztességes fizetéssel, és egy tágas, háromszobás lakás tulajdonosa volt.
Márknak is akadt saját ingatlana, igaz, csupán egy egyszobás garzon. Azt azonban önerőből vásárolta, ami Lillának azt üzente, hogy a férfi céltudatos, tud bánni a pénzzel, és képes felelősséget vállalni.
Ő maga éveken át próbált félretenni egy önerőre, de valahogy mindig kicsúszott a kezéből a megtakarítás. A nagyobb lakást végül édesapjától örökölte, nem sokkal az esküvő előtt.
Éppen ez váltotta ki az édesanyja haragját is, aki emiatt nem jelent meg az esküvőn. Úgy érezte, Lillának meg kellett volna osztania az örökséget a féltestvérével, Rékával.
– Miért lenne ez kötelességem? – kérdezte akkor értetlenül Lilla. – Te és apa sosem voltatok házasok, Réka a nevelőapámtól született. Gondoskodjon róla az édesapja.
– De hát testvérek vagytok! – háborodott fel az anyja. – Hogy lehetsz ennyire önző?
A nagyszülők, a nevelőapa és annak rokonsága is hasonló szemrehányásokat tettek. Lilla azonban hajthatatlan maradt: az apja rá hagyta a lakást, tehát az az övé. Ezen nincs mit vitatkozni.
És ami a lelkiismeretét illette, egy csepp bűntudatot sem érzett. Meg volt győződve róla, hogy teljes mértékben igaza van.