Akadtak olyanok is a társaságban, akik azzal intézték el a történteket, hogy ők azt hitték, Lilla eleve Gergő oldalán érkezett, csupán munkatársi minőségben, mások pedig egyszerűen nem értették, min robbant ki a balhé, és úgy vélték, Márknak illett volna „engedélyt kérnie” a barátjától.
Az utak végül különváltak, mintha hajók sodródtak volna szét a nyílt vízen. Nem sokkal később azonban Gergő mégis felhívta Márkot, és békülékeny hangon találkozót javasolt.
A kimondott szavak azonban nem párologtak el nyomtalanul, és a felnőtté válással járó mindennapi terhek sem segítettek abban, hogy a régi, feltétel nélküli bizalom visszatérjen. Ugyan továbbra is összejártak, időről időre közös esteket szerveztek, de már óvatosabban fogalmaztak, és bizonyos témákat inkább kerültek. Ráadásul Gergőben időnként felütötte fejét a sötét irigység: Márk rangosabb pozíciót töltött be, stabil egzisztenciával, és Lilla évről évre csak ragyogóbb lett mellette. A feszültség alig észrevehetően, de kiszivárgott belőle, Márk pedig ezt megérezte, ezért egyre ritkábban tárta fel előtte a lelkét.
Így Gergő azt sem tudta, miért nincs még gyermekük.
Egy este azonban, néhány pohár ital után, Márk megtört.
– Tudod, barátom, papíron minden rendben van… Munka, pénz, saját lakás… Mégis hiányzik valami. Jó lenne, ha gyerekzsivaj töltené be a szobákat, ha apró karok fonódnának a nyakamba, amikor hazaérek. Vágyunk rá, de nem sikerül. Már mindent kipróbáltunk. Oda jutottam, hogy még egy javasasszonyhoz is elmentem, pedig a tudományon kívül semmiben sem hiszek.
– Nem sikerül? – kérdezett vissza Gergő, hangjában alig leplezett elégedettséggel. Legalább valamiben fölényben érezhette magát.
Aztán gyorsan komoly arcot erőltetett magára.
– Bezzeg a karriered! Én meg itt ragadtam szerelőként, alig viszek haza pár forintot. A feleségem bármelyik nap leléphet, viszi magával a kislányt is. Őszintén? Nem is harcolnék érte. Egy gyerek csak kiadás: kiságy, tápszer, pelenka, aztán altathatod éjszakánként…
– Megőrültél? – csattant fel Márk. – Az élet megajándékozott egy lánygyerekkel, te meg így beszélsz róla? Nekünk nem adatott meg. Az orvosok szerint bennem van a hiba… – Kiitta a maradék italt, és a kihúzható fotelben ülve szinte azonnal elnyomta az álom. Lilla a vendégszobában feküdt le, ami valójában a beépített, téliesített erkély volt.
Gergő közben minden ok nélkül belekötött a feleségébe, aki épp az ezüst evőeszközöket fényesítette az összejövetel után. A vádaskodás odáig fajult, hogy az asszony végül felöltöztette a kislányukat, és hajnalban az anyjához ment.
A lakás elcsendesedett. Gergő nesztelenül az erkély felé indult.
Lilla álmában összerezzent a beszűrődő hideg levegőtől.
– Kop-kop – suttogta Gergő, mire a nő riadtan felült.
– Már hat óra? – tapogatózott a sötétben, de az órát nem látta.
– Háromnegyed három. Rengeteg időnk van még.
– Időnk? Mire? Talán csempét rakunk a fürdőben? – Lilla felkönyökölt. Az előbb még egy szőke kisfiút kísért óvodába álmában, most pedig ez az arc meredt rá.
– Húzódj arrébb – mondta Gergő ellentmondást nem tűrő hangon.
– Eszem ágában sincs – felelte, de már mozdult is, hogy felálljon, és átadja neki a helyet a keskeny erkélyen.