…haszna sem volt az egésznek. Gergő teljesen kiütötte magát. Lilla, miközben némán átkozta ezt az egész „ünneplést”, azon őrlődött, hogy most gyalog induljon haza ebben az állapotban, vagy inkább fakadjon sírva a járda szélén.
— Elvihetlek — szólalt meg Márk, olyan természetességgel, mintha ez volna a világ legkézenfekvőbb dolga.
— Az ülésekre majd kitalálok valamit, terítek alá valamit… — tette hozzá kissé zavartan.
— Ugyan, ne foglalkozz vele.
— Hozok leselejtezett abroszokat, van belőlük bőven! — hadarta a pincér, aki láthatóan minél gyorsabban szerette volna eltüntetni őket a helyszínről, mielőtt a főnöke rajtakapja.
A levesfolt időközben megszáradt a ruhán, az abroszok pedig megóvták az autó kárpitját. Márk egészen Lilla házáig vitte a lányt. A kapu előtt üldögélő asszonyok összesúgtak mögöttük, és félhangosan „szép párnak” nevezték őket, amitől mindketten zavarba jöttek.
— Hát, emlékezetes este volt — jegyezte meg Márk, miközben megálltak a bejáratnál.
— Felejthetetlen — bólintott Lilla ironikusan. — Lesz mit mesélnem az unokáimnak: hogyan indultam új barátokat keresni, és végül egy idegen autójában kötöttem ki, hamburger- és sajtszósz-illatfelhőben.
— Akkor nem képzelődtem a szósz miatt… — mosolyodott el Márk.
Lilla egy pillanatig habozott, aztán összeszedte a bátorságát.
— Megismételjük valamikor? Mármint… normális körülmények között?
— Nem Gergővel vagy? — kérdezett vissza óvatosan.
— Gergővel? Ugyan már. Fogalmam sincs, mit terjeszt rólam, de két napja ismerem valamivel jobban annál, hogy „szia, kolléga”. Már a barátság gondolata is kérdéses volt, nemhogy bármi több. A mai után pedig végképp. Viviennel enyeleg, karaokézik, sorra mondja a pohárköszöntőket, aztán a végére már állni sem tud. Hazakísérni persze nem jut eszébe. Ne haragudj, de nem vagyok annyira kétségbeesett, hogy ilyesmibe belemenjek. Egyszerűen csak ki akartam mozdulni.
Valójában erkölcsi dilemmája sem volt: nem randira érkezett, hanem társaságba. És ha mégis annak számított volna, Gergő minden szemrebbenés nélkül pártolt át Vivienhez az este közepén.
Gergő azonban egészen másként látta.
— Azt hittem, a barátom vagy, erre hátba szúrsz — panaszkodott később Márknak, amikor kiderült, hogy ő és Lilla együtt vannak. — Ráadásul még csak nem is titkoljátok!
— Mit kellene titkolnunk? — felelte Márk higgadtan. — Tisztelem a barátság szabályait, és eszem ágában sem lett volna „elszeretni” bárkit. De kitől? Lilla nem a barátnőd volt. Gyakorlatilag munkatársként jött veled.
— Persze, neked így kényelmes! Tőled ezt nem vártam. Róla meg inkább nem is mondok semmit…
— Ha így beszélsz a barátnőmről, akkor inkább felejts el minket — keményedett meg Márk hangja. — Megpróbáltál közelebb kerülni hozzá, igen. A hangsúly a próbált szón van. Hoztad magaddal, mondtál pár hangzatos tósztot a szépségére, aztán egész este levegőnek nézted, mert Vivi érdekesebb lett. Kitől vettem el, ha öt percig sem voltatok együtt?
— Véded, persze.
— Nincs mit védeni rajta. Nem tett semmi rosszat.
A vita után a barátságuk meredek lejtőre került. A közös társaság is kettészakadt: néhányan Gergő mellé álltak, mások Márkot támogatták, és ezzel kezdetét vette egy hosszan elhúzódó, keserű időszak az addig összetartó körben.