A zaj egyre erősödött: valaki dühösen kiabált, ajtók csapódtak, katonás léptek kopogtak végig a kövön. A kapitányság addig álmos, vontatott ritmusa egyik pillanatról a másikra felbolydult, mintha darázsfészekbe nyúlt volna valaki.
A zárka ajtaja hirtelen kivágódott, úgy csapódott a falnak, hogy beleremegett a vakolat. A küszöbön András ezredes állt, a megyei főkapitányság vezetője, aki váratlan ellenőrzésre érkezett. Arcára kiült a hitetlen felháborodás. Mögötte László őrnagy álldogált, sápadtabban, mint a mészelt fal.
— Mi folyik itt? — kérdezte fojtott, de metsző hangon András, végigmérve a zárkát. — Miért tartanak bent civileket hivatalos jegyzőkönyv nélkül?
László hebegni kezdett, a szavak nehezen találták meg az útjukat.
— Ezredes úr… hát… közúti garázdaság… ellenállt az intézkedésnek… iratokat nem adott át…
Lilla lassan felállt a padról. Nyugodt mozdulattal a hátizsákja belső, rejtett rekeszébe nyúlt — azt az egy tárgyat engedték nála hagyni —, és előhúzott egy piros fedelű igazolványt.
— Őrnagy, annyira kíváncsi volt a papírjaimra. Tessék, most megnézheti — mondta higgadtan, és az okmányt az ezredes felé nyújtotta.
András felnyitotta, végigfutott a sorokon, majd egy pillanatra megdermedt. Szemöldöke a homloka közepéig szaladt. Olyan csönd ereszkedett a folyosóra, hogy még az utcáról beszűrődő madárcsicsergés is élesen hallatszott.
— Lilla Andrásné? — emelte fel a tekintetét, majd lassan Lászlóra nézett. — Fogalma van róla, kit záratott be az alagsorba? A belső ellenőrzés központi főosztályáról érkezett vizsgálóbiztos. Pont azért jöttek, hogy magukat ellenőrizzék.
Az őrnagy szája kinyílt, de hang nem jött ki rajta. Arca a vörösből hamuszürkébe váltott, térde megremegett, és a félfának kellett támaszkodnia.
— Ezredes úr — szólalt meg Lilla, hangja jéghideg és tárgyilagos volt. — Nem az én személyem a lényeg. Ebben a zárkában ül egy idős asszony, akit ez az ember és az ügyészségi cinkosa ki akar forgatni a házából, miközben az unokáját fogva tartják. Azonnal intézkedjenek Márk szabadon bocsátásáról, és vizsgálják át az összes, raktárral kapcsolatos ügyiratot.
— Azonnal! — vágta rá András, majd a szolgálatban lévő rendőrhöz fordult. — Kulcsokat ide! Mindenkit engedjenek ki! Lászlót és Tibor nyomozót bilincsbe verni. Fegyvereket leadni!
A kapitányságon elszabadult a káosz. Irodák ajtajai csapódtak ki, riadt arcú rendőrök tódultak a folyosóra. Tibor, a nyomozó — az a férfi a feltűnő anyajeggyel az arcán — kétségbeesetten az első emeleti ablak felé vetette magát, menekülni próbált, mit sem törődve azzal, hogy odakint már ott várakoztak az ezredessel érkezett kísérők.