A mobil rezgése végigfutott a konyhaasztalon. Lilla épp a kezét törölgette egy konyharuhába, amikor odapillantott a kijelzőre. Erzsébet neve villogott rajta. Mély levegőt vett; gyomrában azonnal megfeszült az a jól ismert idegesség. Felvegye, vagy tegyen úgy, mintha nem hallaná? Tudta, hogy az anyósa a hallgatást személyes sértésként értelmezi, és annak mindig következménye van.
– Halló, Erzsébet – szólt bele végül, és igyekezett élénk hangot megütni.
– Lilla, drágám – csordult a vonal túlsó végéről az édeskés hang, amely mögött kemény él lapult. – Ugye nem felejtetted el a születésnapomat? Ötvenöt éves leszek, ez mégiscsak különleges alkalom. Szombaton várok mindenkit, este hétre. Pontosan érkezzetek. És még valami… – kis szünetet tartott, mintha kiélvezné a pillanatot. – Üres kézzel ne állítsatok be! Szeretném, ha minden kifogástalan lenne, mint a rendes családoknál. A meglepetés legyen igazán színvonalas, érted, mire gondolok.
Lilla kezében megállt a kanál. „Igazán színvonalas.” Gyors számolásba kezdett: a számlák és Nóra óvodai befizetése után alig háromezer forint maradt a kártyán. És még a heti bevásárlás is hátra volt.
– Természetesen ott leszünk – préselte ki magából. – Van esetleg konkrét kívánságod?
– Ugyan már, Lilla, nem az én dolgom ötletet adni! – nevetett fel Erzsébet, de a hangja hidegen csengett. – Lepjetek meg. Valami elegáns, értékes darabra gondoltam. Nem minden nap ünnepel az ember ötvenötöt.
A hívás véget ért, Lilla pedig mozdulatlanul állt a kopott munkalap előtt. Pontosan tudta, hogy nem pusztán ajándékról van szó, hanem presztízsről. Erzsébet dicsekedni akar majd a barátnőinek. De hogyan mondja el neki, hogy nekik Gáborral jelenleg az „elegáns” szó teljesen más kategóriát jelent?
Gábor késő este esett be az ajtón. Látszott rajta a fáradtság; az ingujján sötét olajfolt éktelenkedett. Lilla az előszobában fogadta, miközben Nóra a szobájában rajzolt.
– Hívott az anyukád – kezdte óvatosan. – A születésnap miatt. Külön kihangsúlyozta, hogy ajándék nélkül ne menjünk. Valami „méltót” vár.
Gábor levette a kabátját, a fogasra dobta, majd megdörzsölte a halántékát.
– Méltót? – horkant fel. – Azt hiszi, aranybányán ülünk? Múlt héten éjfélig szereltem a motort, hogy legyen esélyem prémiumra. Most meg gyémántot szeretne?
– Ne kapd fel a vizet – ráncolta a homlokát Lilla. – Nekem sem tetszik. De az ötvenötödik születésnapja lesz. Ha nem találjuk el az ízlését, egész este célozgatni fog.
– És mire számít? – ment be a konyhába Gábor, majd kivett egy palack vizet a hűtőből. – Százezres táskára? Drága órára? Nórának még rendes téli csizmája sincs, ő pedig a „méltóságról” beszél.
Lilla érezte, hogy a férje indulata lassan átragad rá is, és a feszültség egyre sűrűbbé válik közöttük. Tudta, hogy ha most nem találnak valamilyen megoldást, a közelgő ünnepség nemcsak Erzsébet miatt lesz terhes, hanem kettejük számára is komoly próbatételt jelent majd.