Eszternek pedig csak ennyit mondtak:
— Te már nagylány vagy, megérted. Két gyerekre nem futja ugyanúgy.
És ő valóban megértette. Legalábbis kifelé. Nem vitatkozott, nem hisztizett, nem kérdezett vissza. Inkább megtanult háttérbe húzódni. Láthatatlanná vált a saját otthonában: nem kért, nem panaszkodott, nem foglalt helyet. Iskola után bevásárolt, vacsorát készített, kitakarított, és Lillára vigyázott, amíg a szüleik dolgoztak. Tizennégy évesen már úgy mozgott a lakásban, mint egy felnőtt háziasszony — a háztartás szinte teljes terhe az ő vállát nyomta.
— Nézd át a húgod leckéjét.
— Ugrás a boltba.
— Csinálj valami vacsorát.
Nagyjából ennyiben merült ki az iránta tanúsított figyelem.
Lillát ezzel szemben körülrajongták. Ha kinőtt egy ruhát, azonnal újat kapott, míg Eszter a régebbieket hordta tovább. A kisebbik késő estig csatangolhatott, Eszternek viszont nyolcra otthon kellett lennie. Lilla melegségben és dicséretben nevelkedett, mintha üvegház óvná minden huzattól.
Az idősebb lányban már egészen kicsi korától motoszkált valami keserűség. Eleinte csak gyermeki sértettség volt: miért neki nem szabad, ami a húgának igen? Miért kap Lilla mosolyt, ő pedig fáradt pillantásokat? Az évek múltával ez az érzés megszilárdult, lehiggadt, és hideg elszántsággá formálódott. A benne élő düh nem rombolt — hajtotta előre.
„Majd megmutatom nektek” — fogadkozott magában éjszakánként, amikor a tankönyvei fölé görnyedt, miközben a fal túloldaláról mesehangok szűrődtek át Lilla szobájából. „Mindenkinek be fogom bizonyítani.”
Kitűnő eredményeket ért el. Nem azért, mert rajongott volna a tanulásért, hanem mert tudta: ez az egyetlen kiút. Aranyéremmel érettségizett, állami ösztöndíjas helyet szerzett az egyetemen, diplomáját kiváló minősítéssel vette át. Mindent saját erőből ért el. Nem volt mögötte különóra, biztatás, vállveregetés. Amikor a diplomaosztón a szülei büszkén mutatták be az ismerősöknek — „Ő az idősebb lányunk, milyen sikeres!” — Eszter udvariasan mosolygott. Belül azonban más kérdések visszhangoztak benne: hol voltatok, amikor rettegtem a vizsgák előtt? Amikor egyetlen bátorító szóra vágytam?
Egy nagyvállalatnál helyezkedett el. Dolgozott reggeltől estig, pluszfeladatokat vállalt, utazott, ha kellett, sosem hárított. Céltudatosan építette a pályáját. Huszonnyolc évesen már csoportvezető volt, harminckettősen kirendeltséget irányított, harmincöt éves korára pedig regionális vezetővé lépett elő.
Lilla eközben… Lilla gyönyörű, elkényeztetett és meglehetősen életképtelen felnőtté vált. Beiratkozott az egyetemre, de egy év után feladta. Dolgozott egy divatüzletben, aztán egy kozmetikában, végül sehol sem maradt meg tartósan. Kapcsolatai gyorsan váltották egymást, a pénz pedig ruhákra, utazásokra, szórakozásra folyt el. Ha elfogyott, hazament.
— Anya, kellene egy sminktanfolyam, csak negyvenezer forint.
— Apa, mindenki Törökországba megy, én sem maradhatok itthon.
— Szükségem van egy új kabátra, ez már ciki.
A szülők pedig adtak. Maguktól vonták meg, de Lillától nem sajnálták. Ő maradt a reményük, a kedvencük, a „kicsi lány”, aki valahogy nem akart igazán felnőni.
Eszter mindezt kívülállóként szemlélte. Rég elköltözött, saját lakást vásárolt, stabil egzisztenciát teremtett. Családi alkalmakon megjelent, értékes ajándékokat vitt, érdeklődött, de mindig megmaradt benne egy láthatatlan távolság. Nem volt barátságtalan — inkább kimért. Megbocsátott, de a régi hiány sosem töltődött be.
A szülők továbbra is teljesítették Lilla kívánságait. A lány egyre követelőzőbb lett, és bár felnőtt, igényei csak nőttek — ahogy az összegek is, amelyekre szüksége volt.
Amikor betöltötte a huszonnyolcat, egy családi vacsorán váratlanul kijelentette:
— Nem maradhatok itt örökké. Saját lakást akarok. Saját életemet.
Eszter csendben maradt, de a gondolatai élesen cikáztak: huszonnyolc évesen a szüleitől várni egy lakást?
A szülők azonban nem ütköztek meg.
— Megoldjuk, kicsim — felelte az anyjuk gondolkodás nélkül.
És valóban léptek. Eladták a háromszobás otthonukat, és egy kisebb, kétszobás lakásba költöztek a város peremére, egy régi épületbe, ahol a lift gyakran akadozott, az ablakok pedig egy ipari telepre néztek. A jobb állapotú, tágasabb ingatlant pedig Lillának vették meg a belvárosban, teljesen felújítva, új bútorokkal berendezve.