Eszterben azonban tovább fortyogott a düh. Nem tudta magában tartani, ezért félrehívta Máriát, és határozott hangon számon kérte a történteket.
Az anyós mélységesen zokon vette a kioktatást, és sértettségében egy teljes hónapon át egyetlen szót sem szólt a menyéhez.
A fiatal házaspár végül saját erejéből oldotta meg a lakáskérdést: banki hitelt vettek fel, és kemény munkával igyekeztek minél gyorsabban csökkenteni a tartozást. Nem volt könnyű időszak, de összetartottak. Amikor végre birtokba vehették az újonnan felújított otthonukat, lassan berendezkedtek, és némi fellélegzés után felmerült bennük az autóvásárlás gondolata is.
Ekkor Mária ismét előállt egy nagylelkűnek tűnő ajánlattal.
– Vegyetek csak autót – mondta derűsen. – Én pedig ajándékba adok nektek egy garázst. Így majd el tudtok vinni, ha dolgom akad. Természetesen csak hétvégén, nem zavarlak benneteket munkaidőben.
Eszter gyanakvóan összehúzta a szemét.
– Mint annak idején a lakáskulcsokkal? Csak úgy átnyújtod őket?
– Ugyan már! Hat év telt el az esküvő óta, és te még mindig ezen rágódsz? Most komolyan gondolom. A garázs a tietek lesz, tiszta papírokkal.
Eszter Péterre pillantott.
– Akkor egyeztess időpontot az ügyvéddel. Szeretném, ha minden hivatalosan is rögzítve lenne. Nem akarok később félreértéseket.
A fiatalasszony ekkor úgy érezte, talán tévedett Máriával kapcsolatban. Igaz, gyakran morgolódott és szeretett drámázni, de nem tűnt fösvénynek. A garázs valóban Péter nevére került, minden jogi formaságot betartva.
Az autót megvásárolták, és hálásan megköszönték az ajándékot.
Három évvel később azonban váratlan fordulat következett.
Eszter édesanyjának halála után örökölt egy egyszobás lakást. A gyászidőszakot követően úgy döntött, eladja az ingatlant. Amint Mária tudomást szerzett erről, szinte azonnal felkereste a menyét.
– Eszterkém, hallom, túladnál az örökségen? Milyen szerencsés egybeesés! Kinéztem magamnak egy takaros kis nyaralót. Nem nagy, de bájos, kerttel, veteményessel, gyümölcsfákkal. Ideje lenne közelebb kerülnöm a természethez.
Eszter azonnal megértette a célzást.
– Sajnálom, Mária, de nem tudok beszállni egy nyaraló megvételébe. Ha nem lennének komoly egészségügyi gondjaim, eszembe sem jutna eladni anyukám lakását.
Majd csendesebben hozzátette:
– Péterrel régóta szeretnénk gyermeket. Mindent megteszek, hogy esélyem legyen rá. Az eladásból származó összeget lombikprogramra fordítjuk.
– A baba várhat – legyintett Mária türelmetlenül. – De azt a házat más bármikor elviheti! Szerinted nem akad rá vevő? Napokon belül elkelhet!
Egyenesen kimondta:
– A kezeléseid a te dolgod, de a pénzt add inkább nekem. Nagyon vágyom arra a kis házra.
Eszter határozott nemet mondott. Mária erre a fiához fordult.
– Péter, hát mi ez? Annyi mindent tettem a feleségedért, és most semmibe veszi a kérésemet!
– Anya, ebbe nincs beleszólásom – felelte nyugodtan Péter. – Az a lakás kizárólag Eszter tulajdona, én nem rendelkezhetem felette. Ráadásul valóban szükségünk van arra a pénzre.
Egy pillanatra elhallgatott, majd komolyabban folytatta:
– Ismerlek. Néhány hónapig lelkesen kertészkednél, aztán télen már nem lenne kedved kimenni, és rám hárítanád az egészet. Tavasszal pedig kezdődne elölről a vita.