Az anyós nagy ünnepélyességgel nyújtotta át a kulcscsomót… egy olyan lakáshoz, amely már jó ideje nem is volt a tulajdonában.
– Mária, ez most komoly? Miért rendez jelenetet a saját esküvőnkön? Olyan kulcsokat ad át, amelyek egy két hónapja eladott lakáshoz tartoznak? – kérdezte döbbenten Eszter.
– És aztán? Nemcsak kulcsot kaptatok, hanem egy borítéknyi pénzt is! Messze én adtam a legnagyobb ajándékot! Láttad volna a rokonaid arcát – csak úgy sugárzott róluk a csodálat és az elismerés! – felelte sértődötten az asszony. – És Eszter, eszedbe ne jusson bárkinek is kikotyogni, hogy a lakás már nincs meg. Nem fogsz engem nevetségessé tenni!
Eszter a férjével, Péterrel kapcsolatban szerencsésnek mondhatta magát, az anyósával azonban egyáltalán nem volt ilyen jó a helyzet.
Mária meglehetősen különös természet volt, és ezt a meny sem próbálta leplezni: nehezen viselte a jelenlétét. Az érzés kölcsönösnek bizonyult. Mária minden alkalmat megragadott, hogy bírálja fia választottját, és szinte vadászott azokra a pillanatokra, amikor beleköthetett valamibe.
– Ez a szín egyáltalán nem előnyös neked! A te alakodhoz inkább valami sötétebb, lazább fazon illene, ami – hogy is mondjam – takarja az apróbb hibákat – jegyezte meg epésen.
– Miért húztad fel ezt a feszülős göncöt? Tudod, mire emlékeztetsz benne? Egy kövér kis hernyóra!
– Anya, elég legyen – szólt rá azonnal Péter. – Hányszor kértelek már, hogy hagyd ezt abba?
Eszter akkoriban hormonkezelésre járt, gyógyszereket szedett, és emiatt felszaladt rá néhány kiló. Különösen érzékenyen érintették a megjegyzések.
– Ugyan már! Én csak kimondom az igazat – hárította el rendre Mária. – Ha valami nem áll jól a feleségednek, attól még az tény. Te nem látod?
Az esküvőt követő első években Eszternek rendkívül nehéz dolga volt. Nem mert visszaszólni, inkább csendben tűrte a szurkálódásokat. Idővel azonban megerősödött: mintha láthatatlan páncélt növesztett volna, és egyre kevésbé hagyta, hogy az anyósa szavai célba találjanak.
A különös ajándékozás már a lakodalom napján elkezdődött. Amikor a műsorvezető mikrofont nyomott Mária kezébe, az asszony drámai mozdulattal egy bársonnyal bevont párnát húzott elő az asztal alól. A párnán egy kulcscsomó csillogott.
Eszter gyanakodva oldalba bökte Pétert.
– Mire készül? Ezek milyen kulcsok?
– Fogalmam sincs – suttogta a férfi. – Talán a hétvégi házat akarja nekünk adni?
Mária eközben könnyes hangon, nagy taps közepette beszélni kezdett, majd bejelentette, hogy a fiataloknak ajándékozza a lakását.
– Kétszobás, ráadásul a belvárosban! Legyetek boldogok, gyermekeim, és alakítsatok ki benne egy meghitt kis otthont magatoknak!
Péter kis híján lecsúszott a székről. Azonnal tudta, hogy valami nincs rendben. Az édesanyja valóban birtokolt egy lakást – csakhogy azt hónapokkal korábban értékesítette.
Így történt, hogy az ifjú pár olyan kulcsokat szorongatott a kezében, amelyek már régen más zárat nyitottak. Amikor Péter később részletesen elmagyarázta Eszternek az események valódi hátterét, mindkettejük számára világossá vált, hogy az esküvői ajándék körül még korántsem ért véget a történet.