Nóra azonban egy dolgot soha nem engedett: hogy bárki kihasználja vagy átgázoljon rajta. Legalábbis az esküvőig biztosan nem. Az élet ajándékaként érkezett hozzá Márk – a férfi, akiben megtalálta a szerelmet, a társat és a biztonságot. Kapcsolatukat kölcsönös tisztelet, meghittség és valódi összhang jellemezte, otthonukban pedig béke és harmónia uralkodott.
Az idillt csupán egyetlen tényező árnyékolta be: az anyósa. Ildikó nem repesett az örömtől, amikor fia oldalán megjelent Nóra. Ő egészen más menyet képzelt el magának – elegánsabbat, vagyonosabbat, olyat, akivel büszkélkedni lehet. Amikor azonban kénytelen volt tudomásul venni, hogy a választás megtörtént, és ráadásul Nórának saját lakása is van, már azon kezdett töprengeni, miként fordíthatná ezt a helyzetet a maga javára.
Pénzügyi téren nem látott sok lehetőséget. Nóra tisztességesen keresett, de szó sem volt mesés jövedelemről. A lakást sem vásárolta, hanem örökségként jutott hozzá – ez a tény különösen szúrta Ildikó szemét.
– Természetesen eszébe sem jut majd a fiam nevére íratni azt a lakást! – jegyezte meg sértetten. – Pedig igazán megtehetné!
A lakás átalakításának terve is gyorsan kútba esett, hiszen az esküvő előtt nem sokkal fejeződött be a felújítás, amely minden szükséges változtatást már magában foglalt.
Miután a pénz nem bizonyult megfelelő eszköznek, Ildikó más irányból közelített. Ha anyagi haszon nincs, marad az emberi erőforrás – gondolta. A munka, az energia, az idő. Egy meny talán nem köteles mindent megtenni, de szerinte igenis elvárható tőle. És ebben majd Márk is partner lesz – ebben biztos volt.
Mielőtt azonban a fiát bevonta volna a tervébe, Ildikó úgy döntött, előbb Nórát próbálja meg sarokba szorítani. Erőfölényt sugárzó hangnemet választott, abban bízva, hogy az ifjú feleség meghátrál.
– Nórikám, ne feledd, nekem csak egyetlen fiam van! – kezdte jelentőségteljesen. – Anyaként nem nézhetem tétlenül, ha nem megfelelő körülmények között él. Egy rendes otthonban makulátlan tisztaság uralkodik. Az ételnek készen kell állnia, a ruháknak frissen mosva, vasalva a szekrényben. És amikor a férj hazatér, illik csinosan, mosolyogva fogadni, hogy örömmel jöjjön haza. Ha nem kívánkozik hozzád vissza, akkor mégis mi értelme a házasságnak?
Az üzenet egyértelmű volt. Nórát gyakorlatilag házvezetőnői szerepbe sorolták be, alig hogy kimondták az igent. Csakhogy benne nemcsak jóindulat, hanem önérzet és józan ész is lakozott.
Nyugodtan, de határozottan válaszolt:
– Én is teljes állásban dolgozom, akárcsak Márk. Sőt, az én munkaidőm naponta két órával hosszabb. A fizetésem is valamivel magasabb, de ez most mellékes. Ami számít: a háztartás közös ügy. Egyenlően fogjuk elosztani a feladatokat, ahogy az egy normális kapcsolatban természetes. Ha számára annyira fontos a ragyogó rend és a friss vacsora, nyugodtan elkészítheti, amíg én úton vagyok hazafelé. És ha bárki szemrehányást tenne nekem azért, mert nem ugrálok, akkor én is feltehetném a kérdést: miért nem tanította meg a fiát arra, hogy gondoskodjon önmagáról? Hiszen ön az édesanyja, nem egy távoli rokon.
Ildikó először szóhoz sem jutott. Amíg próbálta összeszedni magát, Nóra még hozzátette:
– Ebben a lakásban én döntök. Azért nem kérem meg most azonnal, hogy távozzon, mert szeretek előre figyelmeztetni. De legközelebb nem biztos, hogy ilyen türelmes leszek.
A hangnem talán nyers volt, de félreérthetetlen.
Ildikó ekkor döbbent rá, hogy menyét alábecsülte. Nóra nemcsak határozott, hanem eszes is. Ám az anyósnak volt egy előnye: tapasztalat és kitartás. Úgy határozott, taktikát vált. Nem frontális támadással, hanem kerülő úton fog célt érni. Hiszen végső soron csak azt szerette volna, ha Nórából is „haszon” származik.
Hirtelen barátságosabb hangnemre váltott, még meg is dicsérte Nóra erős jellemét. Azt mondta, megnyugodott, mert ilyen határozott feleség mellett a fia biztos kezekben van. A feszültség látszólag elsimult, a kapcsolat barátibb mederbe terelődött.
És amikor a légkör már békésebbnek tűnt, Ildikó türelmesen, apránként kezdte formálni a helyzetet – szinte észrevétlenül, mint a víz, amely hosszú idő alatt a követ is kivájja. Nem sietett. Kivárt, figyelt, majd hagyta, hogy Nóra egy időre megnyugodjon, mert tudta, hogy a következő lépéshez előbb el kell altatnia a gyanakvását.