Nóra bólogatva erősítette, hogy a saját szemével látta, amint Balázs letette a kék szatyrot az előszobában. Balázs közben sértett nemesként feszített, és fennhangon bizonygatta, hogy az ő becsülete tisztább, mint a frissen hullott hó. Én közben felforgattam a lakást. Benéztem minden szekrénybe, átkutattam a gardróbot, még a kanapé alá is bebújtam. Se zacskó, se fényképezőgép. Csak az a maró érzés maradt, hogy hülyének néznek. És ez az érzés egyre jobban fojtogatott.
A fordulat egészen váratlanul érkezett. Épp egy párásítót kerestem a Jófogáson, mert a fűtési szezon teljesen kiszárította a bőrömet, amikor a hirdetések között egyszer csak felbukkant valami ismerős.
„Eladó tükörreflexes fényképezőgép. Hibátlan állapot, alig használt. Sürgős. Alkuképes.”
A képen a mi gépünk volt. Nem a gyári szám alapján ismertem fel. Hanem a pántjáról. Én akasztottam rá azt a kis cicamancs alakú medált, amit a fotón valaki ügyetlenül próbált az ujjával eltakarni. De ami mindent eldöntött, az a háttér volt. A gép egy szőnyegen feküdt. Azon a bizonyos, legendás szarvasos darabon.
Jeges düh öntött el. Nem az a forró, csapkodós fajta, hanem az a hideg, számító indulat, amivel az ember centire pontosan mér.
– Márk, gyere ide egy pillanatra – szóltam nyugodtan.
Odajött, ránézett a kijelzőre.
– Hű… pont ilyenünk volt…
– Nézd meg jobban. A medált. És a szarvast a szőnyegen. Látod, hogy az egyik agancsa hiányzik? Ki égette ki cigarettával szilveszterkor, még 2018-ban?
Márk arca elsápadt. Szinte hallani lehetett, ahogy a fejében összeáll a kép. A családja nemcsak elvitte az ajándékot, hanem még rám is próbálta kenni az eltűnését, hogy nyugodtan pénzzé tehessék.
– Felhívom anyámat – kapott a telefonja után.
– Nem – fogtam meg a csuklóját. – Okosabban csináljuk. Visszavesszük.
Gyorsan létrehoztam egy álprofilt, és írtam az eladónak, Balázsnak. Egy órán belül találkozót beszéltünk meg a bevásárlóközpont előtt. Üzenetben előadta, hogy személyes tárgy, fájó szívvel válik meg tőle, de sürgősen pénzre van szüksége… a fájós hátára. Persze. Ennyi hazugság cipelésétől bárkinek leszakadna a gerince.
Kocsival mentünk a plázához. Felvettem egy baseballsapkát és sötét napszemüveget, mintha valami olcsó kémfilmbe csöppentem volna. Márk ideges volt, remegett a keze.
– Eszter, muszáj ebbe bevonni a rendőrséget? Nem tudnánk ezt családon belül elintézni?
– Muszáj, Márk – feleltem halkan. – Különben legközelebb a vesédet hirdetik meg, és még azt is elhitetik veled, hogy te hagytad el valahol.