Az előtte kirajzolódó kilátások egyáltalán nem tűntek biztatónak.
Persze, lehetőségek akadtak. Elmehetett volna a szüleihez szilveszterezni, de a gondolattól is elfáradt. Nem volt kedve a jól ismert kérdésekhez és a sajnálkozó pillantásokhoz. A barátnői közül pedig mindegyik párban készült ünnepelni – valaki romantikus vacsorára, más házibuliba, megint más wellnesshétvégére. Nóra hirtelen úgy érezte, mintha mindenki talált volna magának helyet az ünnepre, csak ő maradt volna ki a sorból.
Ha időben tud a férje utazásáról, talán szervezhetett volna valamit. De Márk az utolsó pillanatban állt elő a kiküldetéssel, így esélye sem maradt alternatívát keresni.
Aztán bevillant egy név: Réka.
Igen, Réka! Az örökké egyedülálló, energikus Réka, aki szinte minden szilvesztert munkával töltött, hiszen rendezvényszervező céget vezetett. Náluk ilyenkor nem volt megállás: Télapó és Hóleány nélkül nincs újév, és sok család még éjfél előtt vagy közvetlenül utána is ragaszkodott a műsorhoz. A vállalkozás ilyenkor csúcsfordulaton pörgött.
Réka, ahogy ilyentájt mindig, most is nyakig ült a teendőkben. Ráadásul az egyik alkalmazottja megbetegedett, ami tovább bonyolította a helyzetet. Az egész ünnepi menetrend borulással fenyegetett.
Amikor azonban Nóra felhívta, a barátnője őszinte örömmel fogadta a hívást. Iskolás koruk óta elválaszthatatlanok voltak.
Réka nem sokat kertelt.
– Ne ülj már otthon magadban szilveszterkor! – mondta határozottan. – Ugorj be hozzánk Hóleánynak! Az egyik lány kidőlt, pont emberhiány van. Emlékszel még az iskolai fellépésekre?
– Ugyan, képtelen lennék rá! – tiltakozott Nóra.
– Ugyan már! Mi ebben a bonyolult? – nevetett Réka. – Annyit kell mondanod, hogy „Egy, kettő, három – gyulladj ki, fenyőfa!” Ez csak menni fog, nem?
– Azt talán igen…
– Látod? A többit majd Gergő intézi, ő lesz a Télapó.
Nóra végül beadta a derekát.
Egyrészt, ahogy Réka tréfásan megjegyezte, „megvolt hozzá a külső adottsága”: a hosszú, világos fonata önmagában fél sikernek számított. Másrészt a fizetség sem volt elhanyagolható. Szilveszter éjszakáján házról házra járni nem sokan vállalták, így a gázsi is magasabb volt az átlagnál.
És bár Márk egy középvezetői pozícióban dolgozott, a fizetése meglepően szerény volt. Nóra, aki biológiát tanított egy gimnáziumban, pontosan tudta, milyen az, amikor minden forintnak helye van. Nem egyszer vállalt pluszórákat, korrepetálást, csak hogy kijöjjenek a hónap végén.
A beszélgetés után érezhetően könnyebb lett a lelke. Jólesett tudni, hogy számíthat Rékára.
Főzött magának egy kávét, majd úgy döntött, ha már így alakult, legalább feldíszíti a karácsonyfát. Ahogy a dobozból kibogozta a fényfüzért, egyszer csak megakadt a szeme egy ismerős mappán. Márk tegnap este készítette össze a dokumentumokat az állítólagos üzleti útra – és most itt hevertek a nappali szőnyegén.
Nóra gyomra összeszorult.
Hogyan boldogul majd ezek nélkül? Hiszen azt mondta, nélkülözhetetlen iratokról van szó! Az egész projekt kútba eshet!
Azonnal tárcsázta a férjét, de a hívás nem kapcsolódott. Valószínűleg úton volt, vagy egyszerűen nem volt elérhető.
Nóra nem adta fel. Kikereste az interneten a cég központi számát, és felhívta őket. Gyorsan, hadarva elmagyarázta a helyzetet: a férje fontos papírokat felejtett otthon, el tudná-e juttatni faxon vagy valamilyen módon az adott városba?
A vonal túlsó végén egy ügyeletes férfi hallgatta végig türelmesen, majd higgadt hangon válaszolt:
– Először is, nyugodjon meg, kisasszony. Másodszor pedig… a cég nem nyit új kirendeltséget abban a városban. És az ünnepekre senkit sem küldtünk kiküldetésbe.
– Tessék? – kérdezte döbbenten Nóra.
– Egészen egyszerű – folytatta udvariasan a férfi. – Két napja minden munkatársunk szabadságon van. Január nyolcadikáig zárva tartunk. Kellemes ünnepeket kívánok, és ne aggódjon fölöslegesen.
A vonal megszakadt.
Nóra némán bámulta a kezében tartott telefont. Az agya villámgyorsan rakta össze a mozaikdarabokat, és az eredmény fájdalmasan egyértelmű volt: Márk hazudott neki.
A kibogozatlan égősor ott hevert a padlón, ő pedig mozdulatlanul ült mellette. Az elmúlt napok minden mondata, minden gesztusa új értelmet nyert. A férfi, akiben vakon megbízott, becsapta.
Olyan erővel tört rá a rosszullét, hogy kapaszkodnia kellett a kanapé szélébe. És mindez megint közvetlenül az újév előtt.
Ha ez így indul, vajon mit tartogat számára a következő esztendő?
A legnyomasztóbb nem is maga a hazugság volt, hanem az, hogy fogalma sem volt, mi rejtőzik mögötte. Az ismeretlenség sokkal félelmetesebbnek bizonyult bárminél.