A gondosan, de nem teljesen behúzott függöny résein át halvány reggeli fény csordogált be a szobába. Emese már jó ideje ébren volt; mozdulatlanul feküdt, és üres tekintettel bámulta a mennyezetet. Végül erőt vett magán – legyűrte a szívére telepedő nehézkességet és az évek során rárakódott fáradtságot –, lassan felült, majd komótosan eligazította az ágyneműt. Megmasszírozta elgémberedett derekát, és kelletlen léptekkel indult a mosdó felé.
Az idei tavasz szokatlanul korán érkezett. A hó szinte teljesen eltűnt, de az éjszakák még csípősek maradtak. Hajnalra áthűlt a ház levegője. Szerencse, hogy Gergő a múlt héten hozott egy adag tűzifát. Jó volna már felaprítani és rendbe rakni, csak éppen nincs hozzá elég ereje. A hasábok még mindig a kapu mellett hevernek, rendezetlen kupacban.
Emese eltűnődve állt a hűtő előtt. Télen nem is működtette – minek pazarolni az áramot? A veranda épp elég hideg volt. Ráadásul mit is tartana benne? Böjti időszak van, ő pedig egyedül él. Kinyitotta a régi, kissé zörgő készüléket, és kivett belőle egy csomag kekszet. A kekszről böjt idején sem mondott le; a tea mellé megengedett magának pár darabot. Tea és egy kis édesség nélkül már elképzelhetetlen lett volna számára a nap.
A lepattogzott zománcú vízforraló halkan sistergett a sparhelten. Egy apró teáskannából öntött a tegnapi főzetből, majd forró vízzel hígította fel. Leült a konyhaasztal sarkához, és merengve bámult ki az ablakon. A tűzifát mindenképp el kellene pakolni – az ég alja borús, és ha elered az eső, még jobban átázik minden.
A kapunál ekkor feltűnt Lilla, a szomszéd Réka kislánya, és egyenesen a ház felé szaladt. Emese gyorsan kendőt terített a fejére, és kilépett a tornácra. A lány arca ragyogott.
– Emese néni, Emese néni! Anyu üzeni, hogy Márk bácsi telefonált. Azt mondta, holnap érkezik, és kérte, hogy legyen otthon!
A faluban egyedül Rékának volt telefonja, az is gyakran akadozott: hol recsegett, hol elnyelte a szavakat, néha pedig teljesen elnémult. Emese halk kiáltással kapaszkodott a ház falába, mert megszédült. Lassan leereszkedett a padra. Márk… az ő fia…
– Emese néni, jól van? – kérdezte ijedten Lilla, látva az asszony elsápadt arcát. – Hozzak valamit?
– Nem, drágám, semmi baj. Menj csak, köszönöm szépen.
Márk… végre. Micsoda öröm! Biztosan együtt jönnek mindannyian. Dóra is, meg az unokák. Leventét és Nórát legalább három éve nem látta, csak fényképeken. Azok a képek is régiek – akkor még iskolába jártak. Mostanra bizonyára felnőttek. A fia és a menye is több mint egy éve nem járt erre. De hát kétszáz kilométer nagy távolság, nem könnyű csak úgy útnak indulni.
Gondolataiból a macska zökkentette ki. Az éjszakai csavargásból tért haza, és meglepetten látta gazdáját odakint ülni. Hozzádörgölőzött a lábához, panaszosan nyávogott. Emese ekkor vette észre, mennyire átfázott. Nehézkesen felállt, és visszament a házba.
Újra vizet forralt, hogy átmelegedjen egy csésze teával. Aztán a kredenc elé lépett, és lassan kihúzta az egyik fiókot, miközben azon töprengett, mivel is készülhetne a holnapi érkezésre.