Ildikó együttérző szavai után a nagyapja sem maradt csendben. Egyet köpött a tornác mellé, majd bajsza alatt derűsen felmordult:
– Lehet, hogy így kellett történnie, kislányom! Mi legalább annak örülünk, hogy újra itthon vagy velünk.
Réka lassanként valóban elkezdte elengedni mindazt, ami a városban történt vele. A nyár nagy részét azzal töltötte, hogy besegített az édesanyjának: hol a veteményest gyomlálta, hol a pajtában rakott rendet, máskor a ház körüli teendőket látta el. A két keze alól szépen haladt a munka, mégis egyre gyakrabban motoszkált benne a gondolat, hogy saját keresetre lenne szüksége. Ekkor jutott eszébe Eszter, a gyerekkori barátnő, és elhatározta, hogy felkeresi.
– Végre! Már azt hittem, hamarabb betoppansz – tárta szélesre az ajtót Eszter, amikor meglátta őt a küszöbön. – Gyere be gyorsan, ne álldogálj odakint! Tudod, állva nem jutunk dűlőre.
Réka belépett, és helyet foglalt a kanapén.
– Látom, jót tett neked a falusi levegő – jegyezte meg Eszter, alaposan végigmérve. – Képzeld, mellettem épp megüresedett egy állás. Nem lenne kedved kézbesítőként dolgozni? Postát kellene kihordani.
Réka azonnal bólintott. Abban a helyzetben bármilyen munkát elfogadott volna, még takarítani is gondolkodás nélkül.
– Hogyne érdekelne! Postásnak lenni remek dolog: egész nap a szabadban lehetek – felelte lelkesedéssel.
– Akkor holnap megírod a kérvényt, és hivatalosan is felvesznek. Gergő most szabadságon van. Ráfér már a pihenés… Az évei száma egyre inkább érződik rajta, ideje volna élveznie a nyugdíjas éveket, de ő még mindig végigtekeri a falut a biciklijén – nevetett Eszter. – Pedig erős ember, nem akárki!
– Már holnap kezdenem kell? – kérdezett vissza Réka.
– Hát persze. A munka nem vár. Van kerékpárod?
– Sajnos nincs – rázta meg a fejét.
– Sebaj, kölcsönadom az enyémet. De vigyázz rá, mintha a szemed fénye lenne! – figyelmeztette tréfás komolysággal.
Amikor Ildikó és a nagyapa értesültek róla, hogy Rékát felvették, láthatóan felderültek.
– Nem könnyű errefelé tisztességes elfoglaltságot találni – jegyezte meg a nagyapja elismerően. – Gergő úgyis fontolgatja, hogy végleg visszavonul. Nem neki való már a napi tekerés. Okosan döntöttél, hogy azonnal igent mondtál! A szerelem miatt meg ne fájjon a fejed… Az akkor toppan be az ember életébe, amikor a legkevésbé számít rá.
Réka elmosolyodott.
– Csak aztán nehogy megint pórul járjak miatta – nevetett fel könnyedén.
Néhány hónap elteltével már rutinosan járta a kijelölt útvonalat. Lelkiismeretesen végezte a feladatait, és egyszer sem bánta meg, hogy elfogadta a lehetőséget. Gyakran gondolt hálával Eszterre a jókor jött ajánlatért.
– Hallottál valamit a volt férjedről? – kérdezte egyszer a barátnője, miközben papírokat rendezgetett az asztalon.
– Semmit… és nem is vágyom rá, hogy bármit megtudjak róla vagy arról a különös anyjáról. Soha életemben nem vettem el semmit, ami nem az enyém, mégis mennyi vádat kellett eltűrnöm…
Eszter együttérzően sóhajtott.
– Szörnyű lehetett ilyeneket hallani.
Réka közben már induláshoz készülődött: újságokat és leveleket pakolt a tágas táskájába.
– Feleslegesen pazaroltam rájuk az időmet – tette hozzá csendesebb hangon.
Eszter visszacsúsztatta a mappát a helyére.
– A lényeg, hogy most nyugodt vagy. Őszintén szólva, ha a fülbevalók rögtön a botrány után előkerülnek, akkor sem engedtelek volna vissza oda.
– Én sem mentem volna többé – felelte Réka határozottan.
Azzal vállára kapta a táskát, és folytatta az aznapi körútját.
Tél dereka volt, csípős hideg telepedett a falura. Bár vastag egyenruhát viselt, a metsző szél így is átfúrta magát az anyagon. Ilyen időben az ember még az udvaron tartott állatokat is sajnálja kiterelni. Arra gondolt, milyen jó lesz este hazatérni, leülni a konyhaasztalhoz egy bögre forró tea mellé Ildikóval és a nagyapjával. Már csak néhány óra volt hátra a műszakból, és ő igyekezett minél gyorsabban befejezni a kézbesítést, hogy mielőbb otthon lehessen.