– …rámozdult a lakására, és nekem akkor mi marad? Költözzek az utcára, egy pad alá? – fakadt ki Márk, a hangja egyszerre volt sértett és dühös.
– Mi ütött beléd? – kérdezte szigorúan Zoltán, és olyan tekintettel nézett rá, amit Márk gyerekkora óta ismert. – Elment az eszed? Az a nagymama nevelt fel téged, amikor mi dolgoztunk. Ő vigyázott rád, tanított, mesét olvasott. Most pedig már temeted is?
– És ha tényleg nincs teljesen magánál? – csattant fel Márk. – Hetvenhez közel jár! Ilyenkor már nem esküvőt szervez az ember, hanem a lelki üdvösségén gondolkodik. Mit fognak szólni az emberek? Nevetségessé teszi magát!
– Elég legyen! – csapott az asztalra Zoltán, hogy megcsörrentek a poharak. – Felfogod, miket beszélsz? Milyen jogon sértegeted a saját nagymamádat, az én édesanyámat? És egyáltalán honnan veszed, hogy kötelességünk nektek külön lakást biztosítani? Ha családot akarsz alapítani, akkor vállald a felelősséget is érte. Keress annyit, hogy fenn tudd tartani. Ha önálló otthonra vágysz, teremtsd meg a feltételeit.
– És ha nincs rá pénz? – kiabált vissza Márk. – Akkor ne is vállaljon gyereket az ember? Könnyű ezt mondani! Megszületik a gyerek, aztán egész életében szemrehányást kap, hogy teher. Nekem pedig szükségem van…
– Mire van szükséged? – vágott közbe az apja. – Arra, hogy kitegyük a nagymamádat a saját lakásából, minket meg összeköltöztessünk valahová, hogy ti kényelmesen éljetek? Hogy amikor kell, majd rohanjunk segíteni az unokákkal, de egyébként húzódjunk félre, és ne zavarjunk benneteket? Erre gondolsz? Mindent megadtunk neked, amit tudtunk. Volt valamiben hiányod? Nem kaptad meg ugyanazt, mint a többi gyerek? Anyáddal együtt érted dolgoztunk. A nagymamád pedig rajongott érted – az egyetlen unokája voltál. És most, hogy ő is szeretne egy kis boldogságot, hirtelen útban van? Még korántsem olyan idős, hogy lemondjon az életről.
– Boldogságot? Az én káromra? – vetette oda Márk keserűen.
– Miféle károdról beszélsz? – szólt közbe Réka értetlenül. – A saját lakásában él. Ha odaköltözik hozzá az a férfi, az az ő döntése. A férfi kis lakását pedig kiadják bérbe. Ebben hol sérülsz te?
– Odaadhatná nekem azt a lakást – makacskodott Márk. – Ti is mondjátok, hogy én vagyok az egyetlen unokája. Kire hagyná, ha nem rám? Ha már mindenáron férjhez akar menni, hát tegye, de költözzön el a férfihoz, vagy menjenek ki a nyaralóba. Ott is teljesen élhető minden. Mi fiatalok vagyunk, előttünk az élet, gyerekeket szeretnénk…
– Az imént még azt mondtad, akinek nincs pénze, ne vállaljon gyereket – jegyezte meg halkan, de élesen Zoltán. – Most pedig épp erre hivatkozol. Nem ellentmondás ez? Vagy hirtelen meggazdagodtál? Ha igen, akkor miért nem veszel magadnak lakást, és éltek boldogan?
Márk dacosan hallgatott, csak az orrán vette sietve a levegőt. Képtelen volt megérteni, miért háborodtak fel ennyire a szülei. Hiszen szerinte teljesen logikus, amit kér. Ő és Eszter még csak most kezdik az életüket, míg a szülők és a nagymama már… És ez a gondolat ott lüktetett benne tovább, kimondatlanul is.