A levegő szinte megfagyott a szobában.
– Szóval nálunk nem jó, mert két háziasszony nem fér meg egy konyhában, náluk meg azért nem, mert az már nem a ti igényeiteknek való – foglalta össze Zoltán élesen. – Akkor mégis mire gondoltatok?
Márk tétován toporgott egy pillanatig, majd zavart mosollyal próbálta enyhíteni a helyzetet.
– Anya, apa… ott van a nagyi. Egyedül él, és már nem fiatal…
Réka azonnal felkapta a fejét.
– Most azt akarod mondani, hogy odaköltöznél hozzá? Akkor megint két asszony lenne egy háztartásban. Vagy szerinted a nagymamád az a fajta, aki szó nélkül eltűr egy idegen nőt a saját konyhájában? – kérdezte csípősen. – Ismerem az anyósomat. Ő aztán nem fog kivételezni egy fiatal lánnyal. Ott még nehezebb lenne békében együtt élni.
– Nem erről van szó… – hebegte Márk. – Arra gondoltunk, hogy a nagyi esetleg ideköltözhetne hozzátok, mi pedig beköltöznénk az ő lakásába.
– Nahát! – csapott az asztalra Zoltán. – Ezek szerint már nélkülem is eldöntöttétek a család sorsát? Megkérdeztétek egyáltalán a nagymamádat, hajlandó-e ilyen cserére? Ott ő az úr a saját otthonában. Szép, felújított lakása van a belvárosban. Ismeri a szomszédokat, baráti köre van, jár a „Aranykor” klubba, kötőszakkört és makraméfoglalkozást vezet. Innen messze lenne neki minden. Kétlem, hogy feladná ezt az életet.
– Beszélhetnétek vele… talán rá tudnátok venni – motyogta Márk. – Eszterrel mégiscsak kell valahol laknunk.
– Értem én – mondta Zoltán ingerülten. – De miért épp a nagymamád rovására oldjátok meg?
Réka ekkor különös félmosollyal nézett a férjére és a fiára.
– Van itt még valami, amiről nem tudtok – jegyezte meg sejtelmesen. – A nagyi férjhez készül.
– Micsoda?! – tört ki egyszerre Zoltánból és Márkból.
– Mi olyan hihetetlen ebben? Több mint tíz éve özvegy. Hatvanöt éves, de korántsem számít öregnek. Miért ne lehetne még boldog? Bizalmasan mesélte el nekem. Azt tervezte, hogy hamarosan mindenkit összehív, és bemutatja a vőlegényét. Régi ismerőse, Benedeknek hívják, nyugalmazott ezredes. Most valahol dolgozik még, pontosan nem tudom, hol. A férfi hozzá költözne, mert a válása után csak egy apró külvárosi garzon maradt neki. Valószínűleg kiadják majd bérbe, de erről nem beszélt részletesen. Annyit mondott, később mindent elmesél. Egy biztos: esze ágában sincs elköltözni onnan. És őszintén szólva elég sértő lenne azt sugallni neki, hogy adja fel az életét, mert szerintünk már mindegy neki, hol lakik.
– Remek! – robbant ki Márk. – A nagymama vénségére teljesen megzavarodik, ti meg még el is érzékenyültök rajta! Talált magának egy aggastyánt, akinek még rendes otthona sincs…
A mondat a levegőben maradt, de a szemében már ott izzott a következő, még keményebb vád.