…és az ünnepség időpontját tudatosan olyan napra tűzték ki, amikor ő bizonyíthatóan nem tudott jelen lenni.
— Mindezt iratokkal is alá tudom támasztani — tette hozzá Eszter, miközben egy vastag mappát helyezett a bíró elé. — Ebben megtalálható az e‑mailváltás is, ahol a bátyám szó szerint azt írja: „Nélküled jobb lesz, csak tönkretennéd a hangulatot a saját elveiddel.”
Gergő arca egy pillanat alatt elszíntelenedett.
— Ez kiragadott mondat! — csattant fel ingerülten.
— Továbbá szeretnék benyújtani még egy bizonyítékot — folytatta Eszter rendíthetetlen hangon. — Az „Aranypatkó” vendéglő bankszámlakivonatát.
A dokumentum a bíró kezébe került, aki figyelmesen átfutotta.
— A papír egyértelműen rögzíti, hogy a harmincfős vacsora ellenértékét nem a felperes, hanem az édesanyánk egyenlítette ki. A teljes összeg, hetvenötezer forint, az ő bankkártyájáról lett átutalva egy héttel az esemény előtt.
A tárgyalóteremben megfagyott a levegő. Hajnalka lesütötte a szemét, Gergő pedig tátogott, de hang nem jött ki a torkán.
— Jól értem — szólalt meg lassan a bíró —, hogy Gergő olyan kiadásokat kíván behajtani, amelyeket ténylegesen nem ő fizetett ki?
— Ez… félreértés lehet — próbálta menteni a helyzetet az ügyvédje. — Az ügyfelem később készpénzben rendezte az összeget az édesanyjával…
— Van erről bármiféle bizonylat? — vágott közbe a bíró.
— Nem gondoltuk, hogy családtagok között erre szükség lenne… — hebegte a jogász.
Eszter újabb lapot húzott elő.
— Itt található édesanyám elmúlt három havi bankszámlakivonata. Nem szerepel rajta hetvenötezer forintos készpénzbefizetés.
— Hogy jutottál hozzá ezekhez? — sziszegte Gergő.
— Egy évvel ezelőtt, amikor anya kórházba került, meghatalmazást adott a pénzügyei intézésére — felelte Eszter higgadtan. — Segítettem a kezelések költségeinek rendezésében. A meghatalmazás jelenleg is érvényes.
A bíró hosszasan tanulmányozta az iratokat.
— Gergő, kíván magyarázatot adni erre az ellentmondásra?
A férfi ökölbe szorított kézzel ült, tekintete villámokat szórt. Ügyvédje idegesen lapozgatott.
— Szünetet kérnék, hogy egyeztethessek az ügyfelemmel — mondta végül.
— Elutasítom — felelte a bíró határozottan. — A bizonyítékok világosak. Úgy tűnik, ön nem létező költségekre hivatkozva próbált pénzt kicsikarni a testvérétől. Ez csalás gyanúját veti fel.
— Mindent ő szervezett! — tört ki Gergőből a düh. — Direkt így akarta…
— Figyelmeztetem, viselkedjen megfelelően, különben kivezettetem — csattant a bíró hangja.
Ám Gergő már nem tudta visszafogni magát.
— Ő mindig is anya kedvence volt! Kitűnő tanuló, okos, tökéletes! Én meg? Mindig az árnyékában éltem! Még a nagyapánk is neki juttatta az örökség nagyobb részét!
— Gergő, elég — suttogta Hajnalka, ujjánál fogva próbálva visszahúzni.
— Nem! Tudja meg mindenki! — rántotta el a kezét. — Ő kapta a belvárosi lakást, nekem meg maradt a külvárosi rom!
— A nagyapánk egy húszholdas telken álló házat hagyott rád — válaszolta Eszter csendesen. — Hárommillió forintért adtad el egy beruházónak. Az én lakásom az örökléskor másfél milliót ért.
— Hallgass!
— Gergő! — csapott az asztalra a bíró. — Még egy ilyen megnyilvánulás, és intézkedem.
A férfi zihált, szemében gyűlölet izzott.
— A benyújtott bizonyítékok alapján — folytatta a bíró — a keresetet elutasítom. Továbbá az ügy iratait megküldjük az ügyészségnek, hogy vizsgálják meg a csalás kísérletének lehetőségét. A tárgyalást berekesztem.
Amikor Eszter kilépett a bíróság kapuján, különös könnyűség járta át. A hetek óta cipelt feszültség mintha lehullott volna róla. Megállt a lépcső tetején, és hagyta, hogy a tavaszi napfény végigsüssön az arcán.
— Eszter, várj!
Hátrafordult. Hajnalka állt mögötte néhány lépésre, megtörtnek és idősebbnek látszva, mint valaha.
— Miért kellett így megaláznod a bátyádat? — kérdezte szemrehányó hangon. — Hiszen csak jót akart…
— Anya, ismét át akart verni.
— Egyszerűbb lett volna kifizetned. Megengedhetted volna magadnak…
Eszter lassan megrázta a fejét.
— Nem az összegről van szó. Arról van szó, hogy nem hagyom többé, hogy manipuláljon. És arról is, hogy te ezt csendben jóváhagytad.
— Én soha…
— Te fizetted ki a vacsorát, mégis hagytad, hogy Gergő rajtam kérje számon. Tudtad, mire készül?
Hajnalka félrenézett.
— Azt mondta, így majd jobban megbecsülöd a családot…
— Megbecsülöm? — Eszter hitetlenkedve nevetett fel. — Harmincöt éves vagyok, nincs szükségem ilyen leckékre.
— A válásod óta eltávolodtál tőlünk…
— Azért, mert mindannyian annak az embernek adtatok igazat, aki három éven át csalt. Fontosabb volt nektek a látszat, mint az én boldogságom.
Az asszony hallgatott, kezében gyűrögetve a zsebkendőjét.
— Tudod, mi fáj a legjobban? — folytatta Eszter halkabban. — Hogy ennek ellenére szeretlek benneteket. Gergőt is. De a szeretet nem jelent önfeladást.
Ezzel megfordult, és az autója felé indult anélkül, hogy visszapillantott volna.
Két hét telt el. Egy ismeretlen szám villant fel a kijelzőjén.
— Eszter? — szólt bele egy férfihang. — Márk Balázs vagyok, az ügyészség nyomozója. A bátyjával kapcsolatban szeretnék beszélni önnel.
A nő szíve nagyot dobbant.
— Történt valami?