— Balázst is értesítettem, perceken belül itt lesz!
— Mire ideér, megfojtalak! Elcsavartad a fiam fejét, elvetted tőlem a rendes menyemet, és még te merészeled számon kérni rajtam a viselkedésemet? Majd én megmutatom, kivel kezdj ki!
— Kérem, ezt ne tegye! Maradjon ott, ahol van, és próbáljon lehiggadni! Nem akarok veszekedni, csak azt szeretném, ha végre befejezné ezt az őrületet! — próbálta csillapítani Réka.
Ildikó azonban mintha meg sem hallotta volna a szavakat. Újra nekirontott. Réka az utolsó pillanatban félreugrott, így az asszony lendületből elhaladt mellette. Ezt kihasználva Réka mögé került, majd az előszoba felé hátrált. Gyors mozdulattal belebújt a papucsába, és az ajtó közelében helyezkedett el, résen.
Amikor Ildikó ismét támadóan közeledett, Réka oldalra lépett, és egy határozott mozdulattal az ajtó irányába terelte. Az egész olyan gyorsan történt, hogy az idősebb nő fel sem fogta, mi zajlik: a következő pillanatban már a lépcsőház kövén terült el, teljes hosszában, miután elveszítette az egyensúlyát.
Réka nem habozott. Amíg Ildikó próbált feltápászkodni, összeszedte a kabátját, a cipőjét és a táskáját, majd egyesével utánahajította a lépcsőházba. Ezután becsapta az ajtót, és kulcsra zárta.
Ahogy a zár kattanása visszhangzott, hirtelen kitört belőle a nevetés. Ideges, kontrollálhatatlan kacagás volt, amely percekig rázta a testét. Maga sem tudta, a feszültség oldódik-e így, vagy már a kétségbeesés beszél belőle.
A folyosón közben újabb jelenet bontakozott ki.
Ildikó torka szakadtából üvöltött, ököllel verte az ajtót, és minden elképzelhető átkot Rékára szórt. Azt ígérte, pokollá teszi az életét, és nem hagyja annyiban a történteket.
Néhány perc múlva megérkezett Balázs. A lépcsőházban rögtön meglátta az anyját, aki az ajtajuk előtt állt, ziláltan, és még mindig dühödten dörömbölt.
— Anya, mit művelsz itt? — kérdezte döbbenten.
Ildikó egy pillanat alatt előadta a saját változatát: azt állította, hogy Réka minden előzmény nélkül rátámadt, ordítozott vele, fenyegette, majd egyszerűen kilökte a lakásból, mintha valami csavargó lenne.
Balázs arca elkomorult. A hallottak alapján első indulatában számon akarta kérni a feleségét, hiszen az ő anyjára senki nem emelhet kezet.
Belépett a lakásba, és azonnal magyarázatot követelt. Réka azonban nyugodtabb volt, mint várta volna.
— Ne kérdezősködj feleslegesen — mondta higgadtan. — Nézd meg a kamerák felvételeit. Tudod, amiket a felújításkor szereltettünk fel minden helyiségben.
Balázs értetlenül, de bekapcsolta a rendszert. Ahogy peregtek a képsorok, az arca egyre sápadtabb lett. Amit az imént a folyosón hallott, köszönőviszonyban sem volt azzal, amit a felvételek rögzítettek.
A kamerák előtt világosan látszott, ki támadt kire.
Ildikó, amikor a fia jelenlétében állt, már egészen más arcát mutatta: megtört, sértett anyát játszott, aki igazságot vár. Abban reménykedett, hogy Balázs majd kiáll mellette, és végre eltávolítja Rékát az életéből.
Egy dologgal azonban nem számolt. A lakás közös tulajdon volt, fele-fele arányban. Balázs egyoldalúan semmit sem tehetett volna, még ha akarta volna sem.
Miután végignézte a bizonyítékot, mély levegőt vett, és a feleségéhez fordult.
— Sajnálom — mondta csendesen.
Ezután kiment a folyosóra, és közölte az anyjával, hogy ideje hazamennie. Segített neki összeszedni a holmiját, majd szó nélkül elkísérte a pályaudvarra.
Útközben Ildikó magyarázkodott: azt hajtogatta, hogy mindent a fia érdekében tett, csak jót akart neki. Balázs azonban hajthatatlan maradt. Makacs volt, talán épp annyira, mint az anyja.
A peronon végül határozottan kijelentette:
— Addig ne számíts arra, hogy újra átléped a küszöbünket, amíg nem kérsz bocsánatot Rékától a mai viselkedésedért.
Ildikó ezen végképp felháborodott. Sírt, kiabált, igazságtalansággal vádolta a fiát, de a döntés nem változott.
Balázs világos határt húzott, és ezúttal nem engedett belőle.
Az asszony végül sértetten csak ennyit mondott:
— Amíg ez a neveletlen nő a feleséged, a lábam be nem teszem a házatokba!
Ezzel tulajdonképpen nagyobb ajándékot adott Rékának, mint gondolta volna.