Réka a tűzhely felé pillantott, majd hirtelen felkapta a fejét.
— Jaj, a tea biztosan teljesen kész! Menjünk inkább be a konyhába. Főztem frisset, hoztam hozzá kekszet, csokit, meg egy kis péksüteményt is. Reggelizett már egyáltalán? – kérdezte kedvesen, miközben előreengedte Ildikót.
Az anyós szó nélkül követte. Amint belépett a konyhába, lassan körbehordozta a tekintetét a helyiségen. Az arckifejezése árulkodó volt: ajka lebiggyedt, szemöldöke alig észrevehetően felszaladt. Halkan hümmögött valamit az orra alatt, majd helyet foglalt az asztalnál.
Réka kitöltötte a forró italt két csészébe, az egyiket Ildikó elé tette, a másikkal pedig leült vele szemben.
— Mondd csak, Réka, miért nem jársz be dolgozni, mint más rendes ember? Régebben volt állásod, nem? — szúrta oda váratlanul Ildikó.
Réka lassan letette a kannát.
— Számít, hogy pontosan hogyan keresem meg a családra valót? A lényeg az, hogy dolgozom. Nem élősködöm Balázson, mint az előző barátnője…
— Egy szót se Kingáról! Ő tisztességes lány! Náluk így természetes: a nő vezeti a háztartást, a férfi biztosítja az anyagiakat. Ez egy működő felállás volt!
— Ezt most komolyan mondja? — vonta fel a szemöldökét Réka. — Szerintem teljesen mindegy, hogy férjről vagy feleségről beszélünk: ha valaki csak a másik nyakán él, azzal saját magát alázza meg. Az ember, ha nem csinál semmit, elsorvad. Nemcsak fizikailag — szellemileg is. Az agy is olyan, mint az izom: ha nem használják, leépül.
— De hiszen nem is ismerted őt! Milyen alapon beszélsz róla így? — csattant fel Ildikó.
— Kiről? — kérdezett vissza őszinte értetlenséggel Réka.
— Kingáról! A fiam volt párjáról! Fogalmad sincs, milyen ember volt, mégis sértegeted. Jól esne, ha ő beszélne rólad hasonló hangnemben?
Réka meglepetten pislogott.
— Nem mondtam konkrétan senkit. Csak általánosságban beszéltem… gondolkodtam hangosan. Ami pedig Kingát illeti, Balázs mesélt róla ezt-azt. Várjon csak… hogy is fogalmazott? Ja igen — azt mondta, „derékig fapofa”.
— Az meg mit jelent? — ráncolta a homlokát Ildikó. — Miféle kifejezés ez?
— Azt, hogy nem túl éles eszű — mosolyodott el Réka halványan. — Balázs szerint egész nap otthon ült, nem vállalt semmit, még főzni sem tudott rendesen.
— És te talán különb vagy? — kérdezte az anyós gyanakvó éllel.
— Ezt most tényleg komolyan kérdezi?
— Mi olyan felháborító abban, amit mondtam? Főzöl te egyáltalán a fiamra?
— Hát persze. És ő is rám, ha én nem érek rá. Nálunk ez kölcsönös. Segítjük egymást, nem osztjuk fel katonás rendben a szerepeket.
— Ugyan, ez lényegtelen! — legyintett Ildikó. — Kinga nem buta, csak más nevelést kapott. És úgy látom, a fiamnak mostanában inkább az egyszerűbb lányok tetszenek.
A mondat élét nem lehetett félreérteni. Réka arca megfeszült.
— Ildikó, pontosan érzem, hogy már nem először próbál megsérteni. Azt viszont nem értem, miért. Mit ártottam magának?
Az asszony szája sarkában gunyoros mosoly jelent meg.
— Magyarázattal tartozom neked? Az én fiam lakásában ülünk. Ott azt mondok, amit akarok, arról, akiről akarok.
Réka majdnem félrenyelte a teát.
— Az ön fia lakásában? Tudtommal én is itt élek. És jelen pillanatban engem sérteget a saját otthonomban. Jó lenne, ha ezt abbahagyná.
— Ez Balázs lakása, tehát az enyém is! — csattant fel Ildikó. — Ha nem tetszik, el is mehetsz innen. Nem kötelező itt maradnod!
A levegő megfagyott közöttük. Réka lassan letette a csészéjét, hogy egy csepp se löttyenjen ki. Nem erre számított. Feszült csend telepedett a konyhára, csak az óra halk kattogása hallatszott.
Réka egyenes háttal ült, tekintetét az anyósára szegezte.
— Ildikó — szólalt meg végül nyugodt, de határozott hangon — mielőtt ez a beszélgetés még csúnyább irányt venne, szeretném világossá tenni, hogy ezt a hangnemet nem vagyok hajlandó eltűrni.