– Fogd be végre, és maradj otthon! A te nagy „küldetésed” annyi, hogy tele legyen a hűtő, és rotyogjon valami a tűzhelyen! Másra úgysem vagy jó, tyúkanyó! – vágta oda a férje.
Az ajtó úgy csapódott be mögötte, hogy a vitrines szekrényben összekoccantak a poharak. Réka a gáztűzhely előtt állt mozdulatlanul, ujjai görcsösen szorították a fakanalat. A szíve a torkában kalapált, a levegőt is nehezen kapta.
– Már megint nincs semmi rendesen megcsinálva! – Gergő ledobta a táskáját a kanapéra, majd nehéz léptekkel bevonult a konyhába. – Én reggeltől estig gürcölök, te meg mit csinálsz? A sorozataidat bámulod egész nap, igaz?
Réka csak keverte tovább a szószt. Az elmúlt három évben a hallgatás lett a legerősebb fegyvere. Feleselni fölösleges volt, vitába szállni pedig veszélyes. Gergő mindig talált valamit, amibe beleköthetett.
– Hozzád beszélek! – hajolt közelebb a férfi. A kölnije illata összekeveredett valami mással… nőies, édeskés parfümmel? Réka egy pillanatra elbizonytalanodott. Talán csak képzelődik.
– Mindjárt kész a vacsora. Öt perc, és tálalok – felelte halkan, anélkül hogy ránézett volna.
– Öt perc! – gúnyolódott Gergő. – Hétre érek haza, és te öt percet kérsz? Tudod, Lilla hogyan várja a férjét? Megterített asztal, mosoly, minden a helyén. Bezzeg nálam…
Legyintett, mintha egy idegesítő rovart hessegetne el. Mintha Réka maga lett volna az a fölösleges kis légy.
Lilla. A titkárnője. Az utóbbi időben állandóan szóba került. Hol az ügyességét dicsérte, hol az eszét. Réka összeszorított fogakkal pakolta ki a tányérokat az asztalra.
A vacsora sűrű, fojtogató csendben telt. Gergő a telefonját nyomkodta, időnként félmosollyal reagált valamire a kijelzőn. Réka a krumplit piszkálta a villájával; egy falat sem ment le a torkán, mintha kődarab akadt volna benne.
– Holnap jön anyám – jegyezte meg a férfi, anélkül hogy felnézett volna. – Csinálj valami rendes ebédet. Nem akarom, hogy azt higgye, éheztetsz.
Ágnes. Az anyósa külön fejezetet érdemelt volna. Soha nem tartotta Rékát méltó választásnak a fia mellé. Az első találkozásukkor az volt az első kérdése: „Főzni legalább tudsz?” Azóta minden látogatása vizsgának számított, amelyen Réka – az ő mércéje szerint – rendre megbukott.
– Rendben – mondta gépiesen.
Gergő végre felpillantott, és hosszan végigmérte. Tekintete hideg volt és számító.
– Jobban tennéd, ha csendben maradnál, és itthon ülnél! A helyed a hűtő és a tűzhely között van. Másra alkalmatlan vagy, igazi kotlós!
A mondat nehéz súlyként telepedett a levegőre. Réka lassan felemelte a fejét. Könny már nem csillogott a szemében – azok nyolc hónapja elfogytak. Ami maradt, az üres, kiégett hidegség volt, mint egy tűzvész utáni rom.
– Komolyan beszélek – folytatta Gergő, bátorítva a nő némaságától. – Ülnél szépen otthon, vinnéd a háztartást. Mire jók azok a tanfolyamaid? Angol? Ugyan kinek kell az? Mit képzelsz magadról?
Tanfolyamok. Fogalma sem volt, mivel tölti valójában az idejét. Azt hitte, értelmetlen online kurzusokon üti el az órákat. Pedig Réka az elmúlt három évben elvégzett egy távoktatásos üzleti adminisztráció szakot, pénzügyi menedzsmentből és marketingből is tanúsítványt szerzett. Éjszakánként a laptop előtt ült, miközben a férje aludt. Napközben, amikor Gergő dolgozott, tankönyveket bújt főzés és takarítás között.
Minden oklevelet gondosan elrejtett egy régi cipősdobozba a szekrény tetején. Minden papír egy apró lépés volt kifelé – egy csendben épített kijárat egy másik élet felé.
– Meghallod, amit mondok? – csapott az asztalra Gergő.
– Igen – felelte egyenletes hangon Réka, majd felállt. – Leszedem az asztalt.
Automatikusan gyűjtötte össze a tányérokat, vitte a mosogatóhoz. A keze dolgozott, a gondolatai messze jártak. Abban a világban, amelyet lassan, tégláról téglára épített fel magának – és amelyről senki sem tudott.
Másnap megérkezett Ágnes. Elegáns volt és ápolt, friss frizurával, kifogástalan manikűrrel; minden mozdulatából áradó magabiztosság és jólét.
– Drága Rékám – lehelt puszit a levegőbe, alig érintve az arcát. – Fogytál? Gergő nem etet rendesen?
Ez volt az ő humora. Réka erőltetett mosolyt villantott.
– Fáradjon be, Ágnes. Mindjárt tálalok.
Ebéd közben az anyós a barátnőiről mesélt, a nyaralóról, amit felújíttat, és az új szépségszalonról, amit felfedezett. Gergő bólogatott, néha felnevetett. Réka közben levest mert, főételt kínált, morzsát söpört le az abroszról, felitatta a kilöttyent vizet.
– És te, Réka, továbbra is otthon vagy? – kérdezte váratlanul Ágnes, éles pillantással fürkészve.
– Igen – válaszolta röviden.
– Az a helyes – bólintott elégedetten az anyósa. – Egy nő dolga, hogy rendben tartsa a házat, gondoskodjon a férjéről, és biztos hátteret teremtsen neki, mert csak így lehet igazán nyugodt a család élete.
A szavak lassan ülepedtek le Rékában, miközben az asztal fölött tovább folyt a beszélgetés, és a délután csendje valami készülő változás előszelét hordozta.