A kijelentés után Gergő arca elsápadt. Látszott rajta, ahogy hirtelen összeáll benne a kép. Amíg ő otthon üvöltözött, hogy Réka semmire sem jó, addig a nő csendben képezte magát. Miközben ő Lillához járt a szállodába, Réka egy teljesen új élet alapjait rakta le.
A megbeszélés végül lezárult. Az üzleti partnerek elégedetten mosolyogtak, és megígérték, hogy néhány napon belül visszajeleznek a végleges döntéssel kapcsolatban. Az emberek lassan szedelőzködtek, névjegykártyákat cseréltek, összepakolták a prezentációs anyagokat. Gergő nem sietett. Az ablaknál állt, mintha a kilátás kötné le minden figyelmét.
Amikor a terem kiürült, végre Réka felé fordult.
– Beszélhetnénk pár percet?
– Üzleti ügyben? – kérdezte a nő, miközben gondosan lefűzte a dokumentumokat, és fel sem nézett.
– Réka, én…
– Önnek Réka Andrea – javította ki higgadtan. – Nem vagyunk olyan viszonyban, hogy tegeződjünk.
A férfi úgy kapta fel a fejét, mintha pofon érte volna.
– Sajnálom – mondta rekedten. – Fogalmam sem volt… nem gondoltam, hogy te…
– Hogy képes vagyok bármire is? – segítette ki a nő. – Emlékszem, egyszer azt mondtad, legfeljebb kotlósnak vagyok jó, aki csak a tűzhely mellett áll.
– Ostoba voltam – lépett közelebb Gergő. – Tudom, mennyire megbántottalak. De most, hogy látlak… így… Egészen más vagy. Elképesztő nő lett belőled. Teljesen vak voltam.
Réka nyugodtan becsukta a táskáját, mozdulataiban ott volt a lezárás véglegessége.
– Tudod, mi az egészben a legfurcsább? – szólalt meg csendesen. – Amikor megaláztál, nem gyűlöltelek. Inkább sajnáltalak. Egy embert, aki nem lát túl a saját egóján. Aki azt hiszi, a főzés alantas dolog, nem pedig törődés. Aki másokat aszerint értékel, mennyire kényelmes számára a jelenlétük.
– Megváltoztam – próbálta megérinteni a kezét, de Réka finoman elhúzódott. – Lillával vége. Kiderült, hogy teljesen más, mint amilyennek mutatta magát.
– Micsoda meglepetés – jegyezte meg száraz iróniával. – Erre senki sem számított.
– Rájöttem, mekkora hibát követtem el. Adj esélyt, hogy helyrehozzam. Kezdhetnénk elölről. Más ember lennék, ígérem.
Réka a vállára vette a táskáját, és az ajtó felé indult. A küszöbnél még megállt, és visszanézett.
– Tudod, mi a legnagyobb tévedésed, Gergő? Az, hogy még mindig nem érted. Nem az fájt igazán, hogy elmentél. Nem a hűtlenség. Hanem az, hogy napról napra eltöröltél belőlem mindent, ami én voltam. Láthatatlanná tettél. Feleslegessé. És egy idő után majdnem elhittem neked.
– Kérlek… – tett egy lépést felé.
– Már megbocsátottam – bólintott Réka. – Régen. A harag belülről mérgez, és én nem akartam tovább cipelni. De a megbocsátás nem jelenti azt, hogy visszamegyek abba a ketrecbe, amit körém építettél.
– Nem akarlak bezárni! Most már látom, ki vagy valójában. Sikeres, intelligens, erős…
– Mindig is az voltam – szakította félbe lágyan. – Csak otthon személyzetként kezeltél. Most, hogy kosztümben tárgyalok és szerződéseket kötök, hirtelen kinyílt a szemed. Ez nem szerelem, Gergő. Ez a státusz iránti csodálat.
Nem várta meg a választ. Kilépett a teremből, a magassarkúja határozott ütemben kopogott végig a folyosón. Mögötte még hallotta a férfi hangját.
– Réka! Várj!
De nem lassított. A várakozás ideje egy évvel ezelőtt lejárt.
Este a telefonja kijelzőjén Ágnes neve villant fel. Réka néhány másodpercig nézte, mielőtt fogadta a hívást.
– Hallgatom.
– Réka, Ágnes vagyok – szólt bele a vonal túlsó végén feszült hangon. – Gergő mesélt a mai találkozásról. Szeretnék beszélni veled.
– Tessék.
– Nem találkozhatnánk személyesen? – kérlelte az asszony. – Vannak dolgok, amiket jobb négyszemközt megbeszélni.
A kíváncsiság végül erősebb volt a kételynél.
– Holnap háromkor. Az „Aromá”-ban, a Bulgakov utcában – mondta tárgyilagosan.
– Köszönöm, ott leszek – felelte gyorsan Ágnes.
A következő nap sűrűnek ígérkezett. Délelőtt érkezett a hívás a partnerektől: a szerződést elfogadták. Hárommillió forint értékben. Réka letette a telefont, és elmosolyodott. Egy évvel korábban ez az összeg még elérhetetlen álomnak tűnt. Most csupán egy jól sikerült megállapodás volt.
Pontban háromkor már a kávézóban ült, és lassan kavargatta a cappuccinóját. Ágnes percre pontosan érkezett, ahogy mindig. Leült vele szemben, levette a kesztyűjét, és egy pillanatig hallgatott.
– Köszönöm, hogy eljöttél – kezdte.
– Mit szeretett volna mondani? – kérdezte nyugodtan Réka.
Az idősebb nő hosszasan nézett rá, mintha most látná először igazán.
– Gergő nagy hibákat követett el – szólalt meg végül. – Ezt ő is belátja.
– Tegnap részletesen kifejtette.
Ágnes lassan bólintott.
– Ő még mindig keresi a helyét, és azt hiszi, nélküled nem találja meg.