Az egyetemi évei alatt Nóra nemcsak tanult, hanem munkát is vállalt, hogy fedezni tudja a kiadásait. Egy marketingcégnél helyezkedett el részmunkaidőben – éppen ott, ahol Márk is dolgozott. A megismerkedésük egészen filmszerűre sikerült.
Egy reggel Nóra annyira sietett, hogy észre sem vette az elé lépő fiatalembert, és teljes lendülettel nekiment. A kezében tartott papírok szanaszét repültek, ő pedig majdnem elvesztette az egyensúlyát. A térdén apró horzsolás éktelenkedett, az arcára pedig zavar ült ki.
– Ne haragudjon! – hadarta zavartan. – Rettenetesen rohanok. Ma kell bemutatnom a főnöknek az anyagaimat, és nem késhetek el.
– Semmi gond – válaszolta Márk barátságos mosollyal, miközben segített összeszedni a szétszóródott lapokat. – Elkísérem, így biztosan nem ütközik bele senkibe újra.
Ez a véletlen incidens lett a kapcsolatuk kezdete. Attól a naptól fogva Márk gyakran hazakísérte a lányt. Beszélgetéseik során kiderült, hogy Nóra egy szerény, közös lakásban bérel szobát, és egy apró vidéki településről származik, ahol a szülei és az öccse élnek. A családja mindenben támogatta, és hitt abban, hogy a fővárosban komoly jövőt építhet magának.
Az együtt töltött idő lassan több lett puszta kollégális viszonynál. A barátság érzelmekké mélyült, majd egy este Márk váratlanul féltérdre ereszkedett előtte, és megkérte a kezét.
Nóra szíve hevesen vert – egyszerre volt boldog és tele kételyekkel.
– Biztosan tudod, mit teszel? – kérdezte halkan. – Gondolj bele, te milyen családból jössz… és én honnan.
– Nem értem, mire célzol – rázta meg a fejét Márk.
– Az édesanyád sosem fog elfogadni engem. Ő művelt, kifinomult asszony, zenei pályán mozog, én pedig csak egy vidéki lány vagyok. „Nóra vagyok, a faluból jöttem” – mondta keserű iróniával.
– Örvendek, Nóra a faluból – nevetett fel a fiú, majd komolyra fordította a szót. – Anyám valóban nehéz természet, de az életemről én döntök. És én téged választottalak. – Ezzel megpörgette a levegőben. – Leszel a feleségem?
– Igen – felelte nevetve, könnyes szemmel.
Aznap úgy érezte, nincs nála boldogabb ember. A valóság azonban hamar kijózanította. Amikor Márk bemutatta őt a családjának egy ünnepi ebéden, a fogadtatás korántsem volt szívélyes.
Amint Nóra kiment a szobából, Emese azonnal a fiára támadt:
– Te tisztában vagy vele, kit hoztál ide?
– Igen. Azt a nőt, akit szeretek – felelte határozottan Márk.
– Semmije sincs! Mégis miféle menyasszony az ilyen? – fakadt ki az asszony.
– Csak a pénz számít? – kérdezett vissza hűvösen a fia.
– Olyan lányt kellene választanod, aki a mi köreinkből való – erősködött Emese.
Márk arca elvörösödött az indulattól. – Ha apa még élne, ő biztosan mellém állna, és támogatná a döntésemet – mondta dühösen, nem törődve azzal, milyen vihart kavarnak a szavai a szobában.