Ez a gyanú pedig lassan mérgezni kezdte a gondolatait: ha Emese ilyesmit feltételez róla, talán neki magának sincs tiszta a lelkiismerete…
Egy elhamarkodott megjegyzés és néhány kívülálló rosszkor odaszúrt szava elég volt ahhoz, hogy repedés keletkezzen a házasságuk falán. A legszomorúbb az volt, hogy kezdetben egyikük sem érzékelte, milyen mélyre hatol ez a törés.
Nem sikerült rajtakapniuk egymást semmiféle hűtlenségen – idővel azonban ez már nem is számított. Minden kimondott szó, minden mozdulat, sőt még egy-egy futó pillantás is gyanús jelentést kapott. Amit a másik tett vagy mondott, azt kiforgatva értelmezték, mögöttes szándékot, hamisságot, megvetést, sőt gyűlöletet sejtettek ott is, ahol talán semmi ilyesmi nem volt.
Emese észrevette, hogy Balázs hidegebben viselkedik vele, és erre csak egy magyarázatot talált: már nem szereti. Balázs pontosan ugyanezt gondolta a feleségéről.
A különbség csupán annyi volt, hogy Emese próbálta fegyelmezni magát, lenyelni a sérelmeket, míg Balázs más utat választott: egyre gyakrabban nyúlt az italhoz.
Eleinte csak alkalmanként tért haza kissé kapatosan, később azonban mindennapossá vált, hogy ittas állapotban lépte át a küszöböt. A hangneme durvává vált, a megjegyzései bántóak lettek. Olyannyira elmérgesedett a helyzet, hogy már a fizetését sem adta oda Emesének, pedig korábban ez természetes volt. Még az évfordulójukról is megfeledkezett – arról a napról, amelyet addig minden esztendőben megünnepeltek.
Amikor Emese szóvá tette ezt, nemhogy bocsánatot nem kért, inkább sértő kijelentéseket tett. Azt vágta a fejéhez, hogy egy asszonynak tudnia kell, hol a helye, ő pedig férfiként azt tesz, amit jónak lát. Nem tűr beleszólást.
Emese tűrt. Abban reménykedett, hogy ez az egész csak átmeneti hullámvölgy, és előbb-utóbb véget ér.
De a rossz időszak nem múlt el. Évek teltek így.
És minél több idő suhant el, annál fojtogatóbb lett az otthon légköre. A felgyülemlett sérelmek egymásra rakódtak, csúnya szavak hangzottak el, egyszer pedig majdnem tettlegességig fajult a vita.
A végső lökést Emese születésnapja adta meg. Balázs nemcsak hogy elfelejtette, de aznap éjfélhez közel, holtrészegen állított haza.
Amikor meglátta a feleségét, aki undorral az arcán állt előtte, csak fintorgott, félrelökte, majd tántorogva bevánszorgott a hálószobába, és ruhástul az ágyra zuhant.
Másnap reggel Emese kimondta, amit addig halogatott: nem képes tovább így élni. Balázs meglepő módon azonnal rábólintott a válásra. Sőt, mintha megkönnyebbült volna – ő is belefáradt ebbe a mérgezett mindennapba.
Beadták a válókeresetet, és elindították a vagyonmegosztást is. Később azonban megegyeztek: a lakás Emeséé marad a fiukkal, az autót Balázs viszi, a hétvégi házat pedig eladják, az árát pedig felezik. Úgy határoztak, csak akkor mondják ki végleg a válást, ha mindent rendeztek.
– Úgy hallottam, ősszel többet érnek a nyaralók – jegyezte meg Emese, amikor már eldöntötték az eladást.
– Tudom – morogta Balázs –, és mire gondolsz? Várjunk addig? Most április van. Nem akarok hónapokig még veled egy fedél alatt élni.
– Balázs, a válás így is, úgy is megtörténik – felelte Emese nyugodtan, igyekezve elkerülni az újabb indulatokat. – De ha rendbe tesszük a házat és a kertet, többet kaphatunk érte.
Balázs gyanakodva nézett rá, és láthatóan már készült egy csípős megjegyzésre.