– Elég volt, nem bírom tovább! – Emese gyűlölettel telve meredt a férjére. – Egyetlen napot sem vagyok hajlandó még veled leélni!
– Ugyan, ne dramatizálj – húzta el a száját Balázs gúnyosan. – Mintha én annyira vágynék a társaságodra!
– Akkor legyen vége? Váljunk el?
– Legyen! – csattant fel a férfi. – Holnap beadom a keresetet!
Húsz esztendőt töltöttek egymás mellett. Felnevelték a fiukat, aki időközben felnőtt. Nem lettek dúsgazdagok, de volt saját lakásuk, autójuk és egy kis hétvégi házuk is – mindent a két kezükkel teremtettek meg.
A kezdetekkor szinte idillikus volt a kapcsolatuk. A nulláról indultak, támogatás nélkül, mégis minden nehézség közelebb hozta őket egymáshoz. A gondok nem eltávolították, hanem összekovácsolták őket. Mindig számíthattak a másikra, közösen küzdöttek meg az akadályokkal, együtt szőttek terveket a jövőről.
A szerelmükről nem beszéltek fennhangon – nem volt rá szükség. Ott volt a mindennapi gesztusokban. Balázs figyelmes férj és gondoskodó apa volt, kivette a részét a házimunkából is. Emese tisztelte őt, ügyesen vezette a háztartást, és gyakran gondolta úgy, szerencsés, hogy ilyen társat kapott az élettől.
A fordulat nagyjából tíz év házasság után következett be.
Lassan, szinte észrevétlenül, de megállíthatatlanul.
Az egész azzal indult, hogy Balázs munkahelyet váltott, és az új pozíciója miatt rendszeresen hosszabb kiküldetésekre kellett utaznia.
Emese bízott benne. Soha nem csalta meg, és eszébe sem jutott ilyesmi. Mégis, valahol mélyen befészkelte magát egy nyugtalanító gondolat: „Tényleg mindig egyedül van ott?” – villant át néha az agyán, majd saját magát is megrémítette ez a kétely.
Egy alkalommal megosztotta az aggodalmát a barátnőjével, aki hangos nevetésben tört ki.
– Komolyan mondod, Emese? Hát persze, hogy nincs egyedül! Ne légy naiv! Majdnem egy hónapot tölt távol!
Emese igyekezett megvédeni a férjét, de a barátnő hajthatatlan maradt, végül pedig kimondta:
– Ha bizonytalan vagy, járj utána!
– Mégis hogyan? – kérdezte Emese tanácstalanul.
– Egyszerű. Elutazik, te pedig egy hét múlva utána mész. Előzetes bejelentés nélkül. És meglátod, mi az igazság.
Emese hosszan mérlegelt, majd megrázta a fejét.
– Nem. Nem akarom ezt tenni. Mi van, ha csak képzelődöm? Ha teljesen alaptalan a félelmem? Balázs mélységesen megbántódna. Azt hinné, nem bízom benne.
– Lehet. De legalább tisztán látnál – felelte ellentmondást nem tűrően a barátnő. – És szerintem nem kellemes igazság várna rád.
Emese végül nem fogadta meg a tanácsot. Nem követte a férjét, és megpróbálta elfojtani magában a gyanút.
Arra azonban álmában sem gondolt volna, hogy éppen ez a beszélgetés indítja el azt a folyamatot, amely rövidesen szemmel láthatóan kezdi szétzilálni a házasságukat.
A barátnő ugyanis elmesélte a hallottakat a saját férjének – természetesen kiszínezve a történetet.
Az pedig, ki tudja, férfiúi összetartásból vagy egyszerű meggondolatlanságból, továbbadta Balázsnak az egészet.
Balázs nem kérdezett, nem tisztázott, nem ült le beszélgetni a feleségével. Inkább magába zárta a sértettségét.
Hát így állnak a dolgok? Emese nem bízik benne? Kibeszéli őt a barátnőinek? Még ellenőrizni is készül? Rendben, gondolta keserűen, majd meglátjuk, hová vezet ez.
Ám ami igazán nyugtalanítani kezdte Balázst, az a lelkében lassan gyökeret verő, makacs gyanú volt.