Réka még hozzátette, hogy előbb részletes költségvetést kér, azt ő jóváhagyja, és csak azután léphetek bármit. „Anyának elegáns ünnepség jár, de semmi hivalkodás, rendben?” – hangsúlyozta kioktató hangon.
Semmi túlzás. Száz meghívottal és éttermi vacsorával. Gyors fejszámolás után világossá vált, hogy Erzsébet hetvenedik születésnapja legalább kétszázezer forintba fog kerülni. Ezt az összeget mondtam be a családi kupaktanácson.
– Kétszázezer?! – Réka majdnem félrenyelte a kávéját. – Mi van, azt hiszed, dúsgazdagok vagyunk?
– Ez az alsó határ – feleltem nyugodtan. – Tíz helyszínt hívtam végig, mindenhol hasonló árakat mondtak.
– Akkor rosszul kerested! – csattant fel. – Anyu, mondd már meg neki!
Erzsébet méltóságteljes csendbe burkolózott, mintha nem is róla lenne szó.
– Jó, akkor dobjuk össze – szólalt meg Balázs, Gábor bátyja. – Családonként hetvenezer jön ki.
– Hetvenezer?! – Gábor szinte felugrott a székéből. – Ez most komoly? Lakáshitelt fizetünk, minden forintnak helye van!
– Nekünk sem fér bele ennyi – vágta rá Réka. – Magániskolába jár a gyerekem, tudod, mibe kerül az?
Egy órán át ment a vita, eredmény nélkül. Végül Gábor fáradtan kérdezte:
– Akkor mégis mennyit szánunk rá összesen?
– Nyolcvanezret – mondta Balázs.
– Az egész rendezvényre? – néztem rá hitetlenkedve.
– Persze – vont vállat Réka. – Teljesen elég. Meg lehet ezt oldani kulturáltan ennyiből is.
– Ha ennyire biztos vagy benne, talán átvehetnéd a szervezést – ajánlottam.
– Szó sem lehet róla! Téged kértek fel!
A következő két hétben folyamatosan telefonáltam: éttermek, kávézók, rendezvénytermek. Száz fő befogadására azonban sehol sem volt megfelelő hely. Réka naponta hívott újabb és újabb „zseniális” ötletekkel.
– Miért nem próbáltad a…? Ott állítólag olcsó!
– Próbáltam. Felújítás miatt zárva vannak a hónap végéig.
– És a…? A barátnőm ott tartotta a buliját!
– Már érdeklődtem. Minden időpont foglalt, három hónapra előre.