— Igen, már tavaly befejeztük a munkák nagy részét. Csak a harmadik szint maradt hátra, de az nem sürgős — felelte Benedek nyugodtan. — Hívok majd egy ismerőst, és pár nap alatt azzal is végzünk. Nézd csak meg, milyen lett a nappali!
Eszter lassan végigpásztázta a helyiséget. Minden a helyén volt, ízlésesen berendezve, frissen festve. Egy pillanat alatt összeállt benne a kép.
— Értem… — mondta halkan, majd hirtelen megkeményedett az arca. — Akkor ennyi volt, Márk.
Sarkon fordult, és szinte viharzott vissza a városba. A dühtől remegett. Egy teljes esztendőn át hitegette, sajnáltatta magát, pénzt kért tőle, miközben titokban mást épített. Ezt nem fogja szó nélkül hagyni.
Otthon egyetlen szó nélkül elővett két nagy bőröndöt, és kapkodva belegyömöszölte Márk ruháit, cipőit, minden személyes holmiját. Amikor végzett, elővette a telefonját, és egy alkalmazással megnézte, merre jár a férje. A térképen egy elegáns szegedi étterem neve villogott.
Taxit hívott, a csomagokat a csomagtartóba tette, és egyenesen oda vitette magát. Már messziről látta az ablakon át: Márk és Katalin nevetve ültek egy megterített asztalnál, láthatóan ünnepeltek valamit.
Eszterben elszakadt a cérna.
Az ajtót határozott mozdulattal tárta ki. A pincérek tiltakozó szavaival mit sem törődve bevonszolta a két bőröndöt a terembe, majd nagy csattanással letette őket az asztal mellé.
— Eszter? Hát te mit keresel itt? — hebegte Márk, arcáról lefagyott a mosoly.
Válasz helyett Eszter előhúzta a táskájából a lakásvásárlási szerződés másolatát, és az asztalra hajította. A papírok belecsúsztak a levesestálba, a forró lé kiloccsant. A sűrű, zsíros szaft Katalin világos blúzára fröccsent, egy hatalmas garnéla pedig Márk nadrágján landolt.
A környező asztaloknál elnémult a társalgás.
— Komolyan azt hittétek, hogy sosem jövök rá? — csattant fel Eszter, hangja betöltötte a helyiséget. — Egy éven át az én pénzemen éltél! Azt hazudtad, hogy alig keresel, közben meg lakást vettél az anyádnak!
Márk felállt volna, de Eszter egy mozdulattal leintette.
— Ne merj megszólalni! Még nem végeztem.
Katalin felé fordult.
— És maga sem különb a fiánál. Amikor hitelt is felvehettetek volna, inkább az én megtakarításaimat fogadták el. Szerintem Márk egy fillért sem tett félre abból a bizonyos négy millióból, amit állítólag „összespórolt”.
A vendégek döbbenten figyeltek.
— Mosógépet vettem. Téli gumit az autóra. A nyaralást is én fizettem. A telefonja, a laptopja, a ruhái — mind az én pénzemből! — sorolta Eszter keserűen. — Közben meg siránkozott, hogy nem boldogul a munkahelyén. Könyörgött támogatásért, miközben titokban gyűjtögetett.
Márk végre megszólalt volna, de Eszter hangja elnyomta.
— Elég volt! Elválunk. Holnap felkeresem a város legjobb ügyvédjét, és mindent visszaszerzek, amit kisajtoltál belőlem. A cuccaid itt vannak ebben a két bőröndben.
Lábbal megbillentette az egyiket.
— Ha csak egyszer is megpróbálsz felhívni, vagy a közelembe jönni, megbánod. Nem számít, hogy erősebb vagy. Nőkkel így nem bánunk. Senkivel nem lehet ezt megtenni. Velem pedig végképp nem.
Egy mély levegőt vett, majd megragadta a tányért, és a maradék levest Márk ingére borította.
— Ennyi volt az ünneplés.
Emelt fővel sétált ki az étteremből. Odabent dermedt csend maradt utána.
A válás gyorsabban lezajlott, mint azt bárki gondolta volna. Eszter ügyvédje kíméletlen precizitással dolgozott; végül Márk apjának el kellett adnia az autóját, hogy fedezni tudják a követeléseket.
Márk visszaköltözött a szüleihez. Azóta is olyan nőt keres, aki eltartaná és segítené a családját. A jelzáloghitel törlesztése azonban nem halad gyorsan, és egyelőre nem akadt senki, aki átvállalná a terheket.
Fél évvel később Eszter megismert egy magabiztos, sikeres férfit, aki valódi társként bánt vele. Olyan figyelmet és megbecsülést kapott tőle, amilyet korábban elképzelni sem tudott. Nem sokkal később kislányuk született. A környezetük szerint harmonikus, kiegyensúlyozott házasságban élnek.
Amikor egy barátnője nemrég szóba hozta Márk nevét, Eszter elgondolkodva csak ennyit mondott:
— Senki sem véletlenül lép be az életünkbe. Van, aki boldogságot ad, és van, aki megtanít arra, hogyan legyünk erősebbek.
Kis szünetet tartott, majd hozzátette:
— A türelem érték. De az élet túl rövid ahhoz, hogy sokáig maradjunk ott, ahol nem becsülnek meg.