A temető földje átázott az őszi esőktől. A ragadós agyag cuppogva tapadt Emese olcsó cipőjére, minden lépésnél nehéz sárgombócokat húzva maga után. Némán állt, és azt figyelte, ahogy a munkások lapátjai alatt lassan eltűnik mindaz, ami az élete volt. Márk váratlanul ment el. Mindössze harmincöt évesen. A műhelyben esett össze, és többé nem tért magához.
Kicsit távolabb Beáta toporgott idegesen. Emese anyja dideregve húzta össze magán a drága bundát, és rosszalló pillantásokat vetett az unokákra, akik anyjuk fekete kabátjához bújva próbáltak melegedni.
— Elég volt a siránkozásból — szólalt meg élesen, amikor a sírhalom elkészült. — Induljunk, Emese. Semmi értelme itt ácsorogni. Beszélnünk kell.
Otthon, a szűk, hitelre vásárolt kétszobás lakásban Beáta egyenesen a konyhába ment, és úgy telepedett az asztalfőre, mintha mindig is ott lett volna a helye.
— Nézzük a valóságot — kezdte, a sapkáját sem véve le. — A bank úgyis viszi a lakást. Nem tudod fizetni a törlesztőt. Márk nincs többé, te pedig évek óta csak otthon vagy a gyerekekkel.
— Munkát keresek — felelte halkan Emese, miközben a karján ringatta az egyéves Benedeket.
— Ugyan hol? Takarítónőként? — húzta el a száját az anyja. — Öt gyerekkel? Öt teherrel? Ki alkalmazna így? A nagyobbakat, Rékát és Leventét, beadnám egy bentlakásos intézetbe. Ideiglenesen. A kicsikre… talán a gyámhatóság megoldást találna.
— Menj el — suttogta Emese.
— Tessék?
— Takarodj a házamból! — emelte fel a fejét. A szeme száraz volt és kemény. — A gyerekeimet nem adom. Inkább éhezem, de felnevelem őket.
— Ostoba vagy — legyintett Beáta, és megigazította a bundáját. — Szóltam, hogy gondolkodj előre, ne csak a rózsaszín álmokban élj. Most meg viseld a következményeket. Hozzám ne gyere pénzért.
Egy hónappal később megérkezett a hivatalos értesítés: két hét áll rendelkezésre a kiköltözésre. Emese kétségbeesetten keresett ismerősöknél menedéket, de öt gyerekkel senki sem vállalta be őket.
Aztán váratlan levél érkezett Pápáról. Egy közjegyző írta, hogy egy távoli nagynéni — akivel Emese életében csupán egyszer találkozott — ráhagyta a házát. „Régi, de legalább a miénk lehet” — gondolta. Más választása nem maradt.
Pápa jeges széllel fogadta őket. A ház a falu szélén állt, közvetlenül az erdő mellett. A gerendák elsötétedtek az időtől, a tornác féloldalra dőlt, az ablakok pedig homályos tekintettel bámultak kifelé a hideg, hallgatag tájra, mintha már előre tudták volna, milyen próbatételek várnak az új lakókra odabent.