Renáta ököllel verte a kertkaput, addig csapkodta a vasat, míg a szomszéd kutyája őrjöngve rá nem zendített, felverve az egész utcát. Gábor a dobozokkal, zsákokkal és palántás ládákkal roskadásig pakolt teherautó mellett ácsorgott, és értetlen arccal bámulta a zárat. Vadonatúj volt, fényes krómozású – nem az a régi, rozsdás darab, amit egy határozott rúgással is ki lehetett nyitni.
— Miért meredsz ott, mint egy karó? Azonnal hívd fel! — fordult felé Renáta, arca kipirult, a kendő alól kiszabadult hajtincsek csapzottan keretezték a homlokát.
Gábor a zsebébe nyúlt, tárcsázott. Kicsöngött. Aztán a gépi hang: a hívott fél nem elérhető. Újra próbálta, de a telefon néma maradt.
— Nem veszi fel.
— Az lehetetlen! — csattant fel Renáta, és ismét a kapu felé fordult. — Eszter! Nyisd ki! Tudom, hogy bent vagy! Ne bújkálj!
A táskájából előhalászott egy régi kulcsot, és ingerülten a zárba próbálta erőltetni. Nem illett bele. Egy pillanatra megdermedt, hol a kulcsot, hol a zárat nézte, és lassan elsápadt.
— Lecserélte… a zárat — suttogta hitetlenkedve. — Engedély nélkül. Az én házamban.
— A sajátjában — jegyezte meg halkan Gábor, de Renáta már nem figyelt rá. Újra dörömbölni kezdett.
Tíz évvel korábban Renáta „csak két hétre” költözött ide. Vált, nem volt hová mennie. Eszter nem tiltakozott: a szülői ház tágas volt, elférnek benne ketten is. Csakhogy a vendégségből állandóság lett. Renáta berendezkedett.
Először a konyhában tologatta át a bútorokat. Aztán megjelentek a saját edényei, és már az ő receptjei szerint főtt az ebéd. Később rokonokat hívott át: unokaöcsöket, távoli unokatestvéreket, még a régi szomszédokat is. Eszter hallgatott. Szinte el is felejtett mást tenni.
Renáta beszélt mindenki helyett. Reggelente berontott, hangosan osztotta az utasításokat: mit ültessenek, mikor mázolják le a kerítést, kik jöjjenek a hétvégén. Gábor rendre bólogatott: „Ő az idősebb, jobban tudja.”
Eszter az ablaknál állva nézte, ahogy Renáta felássa azokat az ágyásokat, ahol egykor az édesanyjuk bazsarózsái nyíltak. Belül görcsbe rándult minden, de a szavak nem jutottak ki a torkán. Vacsorához paradicsomot szeletelt, és azon tűnődött, meddig hagyja még, hogy ez így menjen tovább.