– Most, hogy már jól megy a sorod, az anyád is tárt karokkal fogadna! Gyere vissza hozzám! – hallatszott fel egy rekedt, könyörgő hang az egyik asztaltól.
A presszó levegőjét frissen őrölt kávé és meleg péksütemények illata töltötte meg, barátságos, meghitt légkört teremtve. Ez a békés hangulat azonban éles ellentétben állt Réka zaklatott belső világával. Csupán néhány percre szökött be ide a sűrű munkanap közepén; mostanában még az is kiváltságnak számított, ha le tudott ülni egy gyors ebédre. Az otthoni főzés régóta háttérbe szorult, helyette rohanás közben bekapott falatok jutottak neki. Az ablak melletti asztalnál telepedett le, és már előre élvezte a ritka csendet, amely végre körülölelte. Úgy tűnt azonban, hogy a véletlen – vagy a sors – más forgatókönyvet tartogat számára, egy kellemetlen összefutást készítve elő.
– Tudod, igaz a mondás: egy régi feleség többet ér, mint két új – ütötte meg a fülét a szomszéd asztaltól egy túlságosan is ismerős hang.
Réka teste önkéntelenül megfeszült. Remélte, hogy téved, de a szíve heves dobogása elárulta: pontosan tudja, ki szólalt meg. Lassan oldalra pillantott. A magas fikusz mögött, félig takarásban ott ült Levente, mellette pedig régi bizalmasa. Halk beszélgetésük minden más zajt kiszorított a tudatából.
– Az ember csak akkor fogja fel igazán, mit veszített, amikor már nincs esélye visszakapni – jegyezte meg a barát. – Szerinted hajlandó lesz egyáltalán szóba állni veled? Ad még egy lehetőséget?
– Ugyan már, hová menne? – válaszolta Levente magabiztos félmosollyal. – Emlékezz, mennyire szeretett. Az ilyen érzelmek nem tűnnek el, legfeljebb elcsendesednek egy időre. Biztos vagyok benne, hogy legbelül még mindig őrzi, ami köztünk volt. És különben sem lettem rosszabb formában – sőt. Rengeteget edzek. Egy kis rábeszélés, némi kitartás, és minden visszazökken a helyére. Meglátod, újra mellettem lesz.
Réka ujjai rászorultak a villára, a hideg fém szinte a bőrébe vájt. Mellkasát nyomasztó érzés szorította össze. Nem volt kérdéses: róla beszéltek. Három esztendő telt el azóta, hogy végleg külön utakra léptek. Akkoriban összetörve, álmatlan éjszakákon át sírt a párnájába, és úgy érezte, nélküle értelmét vesztette az élete. Meg volt győződve arról, hogy nem képes talpra állni. Az idő azonban lassan, de biztosan átformálta. Nem csupán begyógyította a sebeket, hanem új alapokra helyezte az egész lényét. Megtanulta önmagát választani, önállóvá és céltudatossá vált. Olyan nő lett belőle, aki képes megállni a saját lábán.
Gyorsan befejezte az étkezést, intett a pincérnek, rendezte a számlát, majd igyekezett észrevétlenül távozni. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor kilépett az utcára: Levente nem vette észre. Tagadhatatlan, hogy külsőre még mindig lenyűgöző jelenség volt. Az efféle férfiakra rászegeződnek a tekintetek, és könnyedén kerülnek magazinok címlapjára. Szabályos arcél, sportos test, magabiztos fellépés. Réka azonban pontosan tudta, hogy a tetszetős felszín mögött mennyi hiányosság rejtőzhet. Az ő esetében a belső tartalom korántsem tükrözte a makulátlan külsőt.
Amikor beszállt az autójába, tenyerét a kormányra helyezte, és lehunyt szemmel hagyta, hogy a múlt képei felidéződjenek benne. Emlékezett az első találkozásukra. Egy késő esti buszmegálló, gyér fény, és néhány ittas fiatal, akik fenyegetően közeledtek felé. A semmiből bukkant fel Levente, határozott fellépésével pillanatok alatt szétoszlatta őket. Felajánlotta, hogy hazakíséri, és az út során végig beszélgettek a csillagos ég alatt. Elkérte a telefonszámát, azt állítva, hogy még soha nem találkozott ilyen intelligens és különleges lánnyal.
A fiatal Réka, aki addig inkább a tanulmányainak és könyveinek élt, nem volt hozzászokva az efféle figyelemhez. Leventében az ideált látta, az álmai férfiját. Gyorsan és mélyen beleszeretett, elbűvölte a férfi magabiztossága és kisugárzása. Kapcsolatuk szinte száguldott előre. Levente nem vesztegette az időt hosszas udvarlásra: kijelentette, hogy megtalálta azt a nőt, akivel le akarja élni az életét, és olyan ünnepélyes, szívhez szóló módon kérte meg a kezét, hogy Rékában egy szemernyi kétely sem maradt.