Gabriella színpadias mozdulattal a mellkasához kapott, és lassan felegyenesedett.
— Botond, hallod, miket mond? Nyíltan megalázza az anyádat! Ha most azonnal nem teszed helyre, esküszöm, elmegyek innen!
— Eszter, kérj bocsánatot — sziszegte a férjem összeszorított fogakkal. — Túl messzire mész. Anyát nem érheti stressz. Írd alá a papírokat, a többit majd később megbeszéljük.
Abban a pillanatban minden a helyére kattant bennem. Az a bizonyos másodperc volt, amikor lehull a fátyol a szemedről, és a szeretett férfi helyett egy riadt kisfiút látsz, aki még mindig az anyja árnyékában bujkál, de közben felnőttes döntéseket akar hozni — természetesen az én pénzemből.
— Nem fogok bocsánatot kérni — válaszoltam higgadtan. — És semmit sem írok alá. Sőt, ma délután beugrottam a bankba.
Botond arca egy árnyalattal sápadtabb lett.
— Miért mentél oda? — kérdezte Nóra gyanakvóan.
— Visszavontam a hozzájárulásomat az adataim kezeléséhez mint házastárs. És ha már ott voltam, rákérdeztem a hitelkérelem részleteire is. Szerepel benne egy önerő: ötszázezer forint. Botond, honnan teremtettél elő félmilliót?
A férjem némán bámulta a tányérját, mintha abban keresne menekülőutat.
— Tőlem kapta! — jelentette ki diadalmasan Gabriella. — Eladtam apátok garázsát!
— Nem stimmel — ráztam meg a fejem. — A garázst két éve értékesítetted, hogy Nóra „kikapcsolódhasson” Törökországban. Ez az összeg viszont a közös megtakarítási számlánkról tűnt el. Arról, amit vésztartaléknak tettünk félre.
— Az közös pénz volt! — csattant fel Botond.
— Az volt. Addig, amíg ki nem emelted onnan a húgod kedvéért — feleltem, majd felálltam az asztaltól. — Ennyi volt a műsor. Fejezzétek be a vacsorát, aztán indulás.
— Kidobsz minket? — Gabriella hangja felcsattant, de a tekintete idegesen cikázott.
— Azokat kérem távozásra, akik a saját otthonomban próbálnak kifosztani. Botond, a bőröndjeidet már délután összepakoltam. A folyosón vannak.
— Ezt nem teheted! — hördült fel.
Nóra talpra ugrott. — Botond, mondj már valamit!
A férjem rám nézett, aztán az indulattól izzó anyjára, végül a testvérére. És ahogy mindig, most is az erősebb oldalhoz akart húzni — csak épp rosszul mérte fel, merre van az.
— Eszter, ne kapkodjunk — kezdett mentegetőzni. — Meg tudjuk beszélni. Visszafizetem a pénzt… a prémiumokból…
Keserű mosoly jelent meg az arcomon.
— Milyen prémiumból, Botond? Egy hónap múlva leépítés miatt elküldenek. Láttam az e-mailt a gépeden, amit „elfelejtettél” megmutatni. Azt tervezted, hogy a nyakamba varrod a hitelt, miközben pontosan tudtad, hogy hamarosan munka nélkül maradsz?