Lilla azonban nem kapott választ a tekintetében. Gergő félrenézett, mintha a parketta erezete hirtelen fontosabbá vált volna.
– Emese – szólalt meg végül Lilla higgadt, de határozott hangon –, a pékségem három éve stabilan működik és nyereséget termel. Miért gondolja, hogy ez csupán afféle időtöltés?
– Mert nem életpálya – felelte az asszony élesen. – Csak egy kedvtelés. Gergő mérnök, komoly felelősséggel. Olyan társ kell mellé, aki mellette áll, nem pedig valaki, aki éjfélig a sütő mellett robotol.
Lillában előbb görcsbe rándult valami, aztán hirtelen elengedett. Kiegyenesedett, mintha láthatatlan súlyt dobott volna le a válláról.
– Nem fogom felszámolni azt, amit felépítettem, csak hogy valaki nagyobbnak érezhesse magát – mondta nyugodtan. – Egy házasság nem behódolásról szól, hanem szövetségről. Ha Gergő másképp gondolja, szeretném tőle hallani.
Felé fordult. A férfi mozdulatlanul ült, tekintetét a földre szegezve. Néma maradt, mintha kívülállója lenne a saját életének.
Emese szája vékony vonallá préselődött.
– Látom, nem vagy kész áldozatot hozni. A család nem az „én akarom”-ról szól, hanem arról, hogy „nekünk ezt kell”. Ha ezt most nem érted, később fájdalmasabb lesz.
– Azt várja tőlem, hogy adjam fel önmagam – felelte Lilla, miközben felállt. – Erre nem vagyok hajlandó. Ha Gergőnek árnyék kell maga mellé, nem társat, akkor rossz nőt választott.
Gergő összerezzent, felkapta a fejét, de a szavak benne rekedtek. Anyjára pillantott, majd Lillára, végül ismét lesütötte a szemét.
Lilla a táskájáért nyúlt.
– Indulhatunk. Vagy maradj. Részemről mindegy.
Gergő néhány másodperc habozás után utána ment.
Otthon Lilla töltött egy pohár vizet, és egyetlen mozdulattal kiitta. A keze enyhén remegett, de uralkodott magán. Gergő az ajtó mellett állt, mint egy megszeppent diák felelés előtt.
– Lilla, félreérted – kezdte bizonytalanul. – Anya csak attól tart, hogy nehéz lesz nekünk. Nem bántani akart.
A nő lassan letette a poharat, majd felé fordult.
– Hívd fel. Most. Mondd el neki, hogy a családunk kettőnkről szól. Hogy számít a véleménye, de nem ő dönt helyettünk. És hogy nem vizsgáztat többé minden egyes alkalommal.
Gergő arca elsápadt.
– Ezt nem kérheted. Ő az anyám. Nem utasíthatom rendre.
– Dehogynem. Csak nem akarod.
A férfi megtorpant, majd hadarni kezdett:
– Túlreagálod. Csak aggódik. Minden anya ilyen. Ha holnap összeházasodunk, minden elsimul. Idő kell neki.
Lilla hallgatta, és hirtelen ránehezedett a felismerés: belefáradt. Fáradt volt attól, hogy magyarázkodjon, hogy újra és újra bizonyítson, hogy arra várjon, mikor nő fel végre mellette a férfi, és mikor választja őt az anyja helyett.
Bement a szobába, a ruhazsákhoz lépett. A fehér, csipkés menyasszonyi ruha egyedileg készült, hosszú hónapokig tervezgette. Elképzelte, ahogy kimondják az igent, ahogy közösen indulnak el egy új élet felé. Most azonban csak ürességet érzett.
– Nem lesz esküvő.
Gergő megdermedt.
– Tessék?
– Lefújom.
A férfi odarohant hozzá, megragadta a kezét.
– Ezt nem teheted! Minden le van szervezve! A vendégek, az étterem! Egyetlen vita miatt tönkreteszel mindent?
Lilla kiszabadította magát.
– Nem egyetlen vita miatt. Hanem öt év miatt. Azért, mert minden alkalommal őt választod. És mert ma ultimátummal álltál elém, és bizonyítékot követeltél tőlem.