Nóra biztos állással rendelkezett, és a keresete sem volt rossz. Ráadásul az évek során megtanulta, hogyan ossza be okosan a pénzt – az élet rákényszerítette a takarékosságra. Nem éltek fényűzően, nem jártak drága éttermekbe és nem költekeztek meggondolatlanul, de a mindennapokra gond nélkül futotta.
Ahogy telt az idő, Márk egyre nagyobb lett. A közös szoba, amely korábban praktikus megoldásnak tűnt, lassan szűkössé vált. Egy kamaszodó fiú mellett már nem volt egyszerű az együttélés ilyen közelségben, és a közelgő iskolakezdés is új helyzetet teremtett. Nórában egyre erősebben fogalmazódott meg a gondolat: a fiának szüksége van saját térre, egy sarokra, ahol nyugodtan tanulhat, ahol kialakíthatja a maga kis világát.
Hosszas számolgatás és tervezgetés után – és miután mindent alaposan átbeszélt a nagymamájával, aki teljes mellszélességgel támogatta, sőt segítséget is ígért – Nóra elhatározta, hogy belevág: jelzáloghitellel vásárol egy kétszobás lakást.
– Ez fantasztikus! – lelkendezett Gergő, amikor meghallotta a hírt. – Végre lesz külön szobánk!
– Nemcsak nekünk, Márknak is – javította ki mosolyogva Nóra. – Lesz helye tanulni, és akár át is hívhatja a barátait.
– A barátait? – húzta fel a szemöldökét Gergő. – Nem akarod, hogy állandó átjáróház legyen a lakásból?
A kérdés élét Nóra azonnal megérezte.
– Először is, nem „a mi” lakásunkról van szó, hanem az enyémről – felelte hűvösebben. – Másodszor pedig nem szeretném, ha a fiam titkolózna előttem csak azért, mert nincs hova hívnia a barátait.
– Lehet, hogy igazad van – mondta Gergő, bár pontosan felfogta a hangsúlyt és a szavak mögötti üzenetet is. Nem vitatkozott tovább. Úgy érezte, korai lenne ebbe most mélyebben belemenni. Ki tudja, talán Nóra csak indulatosan fogalmazott.
Amikor azonban elérkezett a hitelkérelem beadásának ideje, világossá vált számára, hogy Nóra korábbi kijelentése egyáltalán nem volt elszólás. A lakást kizárólag a saját nevére készült íratni.
Ez már felháborította Gergőt, és nem is rejtette véka alá az elégedetlenségét. Szóvá tette, hogy ez így nincs rendben.
Nóra válasza tárgyilagos és egyenes volt: nem házasok, így jogilag nincs szó közös vagyonról. Ebben a helyzetben természetes, hogy az ingatlan az ő nevén lesz.
Gergő ekkor súlyos tévedésbe esett. Azt hitte, Nóra valójában csak arra vár, hogy végre feleségül kérje. Úgy gondolta, ez az egész lakásügy csupán burkolt célzás, egy sajátos módja annak, hogy kimondja: házasságot szeretne.
Elégedett mosollyal magához húzta Nórát, és kissé fölényes hangon megszólalt:
– Rendben van. És ha elveszlek, akkor már kettőnk nevére kerül a lakás?
– Ha? – Nóra azonnal kibontakozott az ölelésből, és kemény tekintettel nézett rá.