Réka számára az a ház nem egyszerű ingatlan volt, hanem kapaszkodó. Ott nőtt fel, ott telt a gyerekkora, és minden szögben, minden javításban benne volt néhai édesapja keze munkája.
– Melyik család becsületéről beszélsz, Gábor? – kérdezte halkan. – Márk felnőtt ember. Ő vállalta a kockázatot. Miért kellene az én álmatlan éjszakáimnak és félretett pénzemnek megfizetnie az ő ostobaságát?
Gábor hirtelen előrehajolt, könyökével az asztalra támaszkodott. Az arca foltokban kivörösödött.
– Azért, mert házasok vagyunk! Mert normális embereknél közös a kassza, és közös a baj is. A feleségem vagy, támogatnod kellene engem. Értsd már meg végre: én megígértem a fiamnak, hogy elrendezem ezt az ügyet. Azt akarod, hogy előtte üres szájhősnek tűnjek?
Hát erről volt szó. Már megígérte. Más pénzével rendelkezett, anélkül hogy egyáltalán megkérdezte volna őt. Csak azért, hogy Márk szemében nagylelkű, sikeres apának látszódjon, miközben a válása után hosszú éveken át alig törődött vele.
Réka előtt egyetlen pillanat alatt lepörgött az elmúlt öt közös évük, kegyetlenül tiszta képekkel. Amikor megismerkedtek, Gábor biztonságos menedéknek tűnt. Udvarias volt, művelt, szépen udvarolt, és olyan szavakat használt, mint gondoskodás, tisztelet, társ. Beköltözött Réka tágas, háromszobás lakásába, amelyet az asszony jóval a találkozásuk előtt vásárolt. Eleinte valóban minden rendben lévőnek látszott. Aztán a hétköznapok lassan különös, kényelmetlen rendbe álltak.
Réka intézte a bevásárlást, ő fizette a rezsit, ő cseréltette le, ami a háztartásban elromlott vagy elavult. Gábor mérnökként dolgozott egy tervezőirodában, a fizetése egyáltalán nem volt rossz, mégis mindig nyomtalanul eltűnt valahová. Hol drága alkatrészeket rendelt az autójához, hol új ruhákat vett magának, hol sportcsatornák előfizetéseire költött. Amikor Réka óvatosan szóba hozta, hogy talán mindketten tehetnének félre a közös kiadásokra, Gábor mindig kész magyarázattal állt elő: éppen biztosítást kellett hosszabbítania, vagy a fogorvos vitt el túl sok pénzt. Így aztán a „közös” háztartásuk valójában Réka fizetésén állt.
Ő pedig tűrt. Azzal nyugtatta magát, hogy a pénz nem minden, és legalább van mellette egy férfi, akire támaszkodhat. Csakhogy amikor egyszer eltört a csap a fürdőszobában, ez a bizonyos férfias támasz azt tanácsolta, hívjon szerelőt a társasházkezelőtől, mert „nem úriembernek való a csövek között turkálni”. A szerelő számláját természetesen megint Réka rendezte.
– Nem veszem fel azt a pénzt, Gábor – mondta Réka nyugodtan. A hangjában azonban megjelent az a csengő keménység, amelyet a beosztottjai a munkahelyén jól ismertek: ilyenkor jobb volt azonnal hátralépni.
A férje pislogott, mintha nem hinné el, amit hall.
– Hogy érted azt, hogy nem veszed fel?
– Pontosan úgy, ahogy mondtam. Ez az én megtakarításom. Egy meghatározott célra gyűjtöttem össze. A te fiad saját döntéséből keveredett adósságba. Vegyen fel személyi kölcsönt, vállaljon másodállást, adja el az autóját, ha másképp nem megy. Én nem fogom finanszírozni a felelőtlenségét.
Gábor felpattant a székről. A hokedli éles, kellemetlen csikorgással csúszott hátra a linóleumon.
– Szóval így állunk! Amikor kényelmes házasságban élni, akkor család vagyunk, de ha segíteni kellene, akkor hirtelen semmi közöd hozzá? Te egy önző, számító nő vagy! Neked azok a deszkák a vidéki házon többet érnek egy élő embernél!
– Ne merj ordítani az én lakásomban – vágott közbe Réka jéghideg hangon, és lassan felállt az asztaltól. – És ne használd fegyverként a család szót. A család ott kezdődik, hogy megbeszéljük a dolgokat. Nem ott, hogy valaki kész tények elé állítja a másikat, és rendelkezik az ő munkájának gyümölcsével.
Elfordult a tűzhely felé, hogy leszedje a habot a leves tetejéről. A keze alig észrevehetően remegett, de esze ágában sem volt megmutatni Gábornak, mennyire megrázta ez az egész. A férfi a háta mögött nehézkesen, dühösen fújtatott.
– Rendben – sziszegte végül összeszorított fogakkal. – Legyen így. Ha te így állsz hozzá, majd én találok megoldást. De jegyezd meg, Réka: ezt nem fogom elfelejteni. A bajban derül ki, ki hogyan viszonyul a férjéhez. Te ezen a próbán megbuktál.
Azzal sarkon fordult, kiviharzott az előszobába, zajosan lerántotta a kabátját a fogasról, és bevágta maga mögött a bejárati ajtót.