Csakhogy Erzsébet a tréfát egyáltalán nem értékelte. Inkább elhallgatott, és úgy húzódott meg a háttérben, mint egy kaporágyásban lapuló kobra.
A mai napra pedig elérkezett a nagyjelenet.
— Te ezt fel sem fogod! — Erzsébet drámaian a mellkasára szorította a kezét, oda, ahol más embernél szív dobog, nála viszont legfeljebb egy számológép kattogott. — Behajtók hívogatnak! Felvettem egy hitelt. Nem is nagyot.
— Mire? — kérdezte halkan Gergő.
— A „Bőség istennője: hogyan nyisd meg a pénzáramlást” tanfolyamra — vágta rá egy szuszra. — Ez befektetés volt!
Félrenyeltem a teát. Gergő mindkét kezébe temette az arcát.
— Anya — nyögte ki végül. — Te felvettél egymillió-kétszázezer forintot azért, hogy megtanítsanak… lélegezni?
— Ez most mellékes! — csattant fel Erzsébet. — A lényeg az, hogy az áramlás nem indult be. Valószínűleg el vannak salakosodva a csakráim. Viszont holnap fizetni kell. Katalin, neked van pénzed lekötve, tudom, Gergő mondta. Rendezd helyettem a tartozást, én meg majd apránként… a nyugdíjamból…
Összefontam a karomat.
— Erzsébet, lenne egy ellenajánlatom. Adja el a telkét, ahol a gazon és a fia bűntudatán kívül semmi sem terem, és abból fizesse vissza a kölcsönt.
— A telket?! — visított fel. — Az családi örökség! A nagyapám ott takarta magát bojtorjánnal az eső elől! Hogy mer ilyet mondani? Maga érzéketlen… száraz kenyér! Gergő, szólj már rá!
Az anyósom a fiához fordult, teljes meggyőződéssel várva a megszokott mentőövet. Hozzászokott, hogy Gergő olyan, mint a puha gyurma. Csak azt felejtette el, hogy a gyurma is kőkeménnyé dermed, ha elég hideg van. Márpedig a konyhában akkor fagyosabb volt a levegő, mint egy hűtőkamrában.
— Anya — Gergő hangja először megbicsaklott, aztán határozottabb lett. — Katalinnak igaza van. Nem fogjuk kifizetni a te „istennős” hiteledet.
— Mi? — Erzsébet pislogni kezdett, a pilláiról pedig peregni kezdett az olcsó szempillaspirál. — Elárulod az anyádat ezért a… irodai patkányért?
— Ez a „patkány” eteti a fiát, és fizeti ennek a lakásnak a költségeit — feleltem nyugodtan. — Ráadásul a patkányok okos állatok. Magával ellentétben kétszer nem sétálnak bele ugyanabba a csapdába.
Erzsébet felpattant. A szék hangos csattanással csúszott hátra a padlón.
A következő pillanatban már a folyosón trappolt, és úgy vágta be az ajtót, hogy a fogasról leesett a kalapom.
— Sajnálom — motyogta Gergő, miközben elkezdte összeszedni annak a csészének a darabjait, amelyet az anyja a nagy szenvedélyesség közben lesöpört az asztalról.
— Ugyan — átöleltem. — Egészen szórakoztató volt. Mint a cirkuszban, csak itt a bohóc gonosz, és smink nélkül dolgozik.
Azt hittük, ezzel vége. Milyen ártatlanul naivak voltunk. Ez mindössze a nyitány volt.
Három nappal később a munkahelyemen csörgött a telefonom.
— Katalin asszony? A Gyors Pénz – Hosszú Bánat Banktól telefonálok. Az anyósa önt jelölte meg kezesként. Mivel elmulasztotta a törlesztőrészlet befizetését, a szerződés értelmében megkezdjük a tartozás behajtását önnel szemben.
Letettem a kagylót, és elszámoltam tízig. Aztán húszig. Végül elképzeltem Erzsébetet óriás garnélarákjelmezben, amint egy üstben főzik. Ettől valamivel jobban lettem.
Este átmentem hozzá. Az ajtó nem volt bezárva. A lakásban macskagyökér és dohos rongyok szaga terjengett. Erzsébet a kanapén feküdt, a homlokán nedves törölközővel, és úgy adta elő a haldokló hattyút, mintha épp felszállás közben lőtték volna le a karrierje csúcsán. Amikor beléptem, résnyire kinyitotta az egyik szemét.