Soha.
Gergő egykedvű mozdulattal felhúzta a vállát, hátat fordított, és távozott. Az ajtó mögötte élesen, rideg csattanással záródott.
Eszter ott maradt a konyhában, egyedül, körülötte szétszórva azokkal az iratokkal, amelyek könyörtelen pontossággal mutatták meg: anyagilag romba döntötték. Néhány pillanatig mozdulatlanul állt, aztán odalépett az ablakhoz. Lenézett az utcára. Látta, ahogy Gergő beül egy taxiba, majd az autó eltűnik a forgalomban. Eszter ekkor elővette a mobilját, és felhívta a bátyját.
— Márk, szia. Segítened kell. Nem, nem bajba kerültem. Inkább úgy mondanám: most állok a rajtvonalon.
Márk negyven perc múlva már nála volt. Nem kérdezősködött feleslegesen, csak leült az asztal mellé, maga elé húzta a papírhalmot, és sorban átnézte a szerződéseket.
— Ezt alaposan előkészítették — mondta végül komoran. — A hitelek egy része közvetlenül a te neveden fut, a többinél pedig kezességet vállaltál. Jogilag együtt mentetek bele ebbe a mocsárba.
— Hittem neki.
— A bizalom nem törli el az ostobaság következményeit, húgom — felelte keményen, aztán a hangja valamivel lágyabb lett. — Rendben. Ezen most már kár rágódni. Inkább mondd el, mit jelent nálad ez a rajtvonal.
Eszter nem kezdett magyarázkodni. Kinyitotta a laptopját, és elé fordította. A képernyőn egy gondosan felépített prezentáció jelent meg.
— „Zöld Horizont” — olvasta Márk. — Korszerű vertikális mezőgazdasági termelőrendszerek. Ez meg…
— Pont az a „haszontalan hóbort”, amivel éjszakánként dolgoztam, miközben Gergő állítólag a világ meghódításán fáradozott — vágott közbe Eszter.
— Ő legfeljebb ablakpárkányos kertészkedésnek csúfolta. Közben én levédettem két szabadalmat a technológiára, és elkészítettem hozzá egy olyan vezérlőszoftvert, amely harminc százalékkal mérsékli az energiafogyasztást. Minden készen áll. Egyetlen dolog hiányzik: az indulótőke.
Márk szótlanul lapozta végig a diákat. Látta, hogy ez nem kósza álmodozás. Számítások, piackutatás, kockázati elemzés, költségterv — egy teljesen kidolgozott üzleti elképzelés feküdt előtte.
— Miért nem szóltál erről korábban?
— Mikor? Amikor bármit mondtam, ami nem róla szólt, rögtön úgy vette, mintha az ő zsenialitását támadnám.
Márk lehajtotta a laptop fedelét.
— Beszállok. De nem kölcsönként. Tulajdonrészt kérek, társként. Harminc százalékot. És az első lépés: keresel egy rendes ügyvédet. Adok egy nevet. Gergővel innentől kezdve kizárólag rajta keresztül kommunikálsz. Világos?
— Világos.
Három nappal később Eszter már egy apró, bérelt irodában ült. Az ügyvéd elindította a magáncsőd folyamatát, hogy a később felépülő vagyont meg lehessen védeni. Ekkor megszólalt a telefonja. Gergő kereste.
Eszter kinyomta a hívást. Alig telt el egy perc, üzenet érkezett:
„Eszter, ne csinálj butaságot. Van még pár dokumentum, amit alá kell írnunk.”
A nő egyetlen szó nélkül továbbította az üzenetet az ügyvédnek.
A válasz szinte azonnal megérkezett:
„Valószínűleg újabb hitelt akar önre terhelni. Semmit ne írjon alá nélkülem.”
Eszter abban a pillanatban letiltotta Gergő számát. Este, amikor a holmijait rendezte a dobozok között, a kezébe került az esküvői albumuk.
Felnyitotta az első oldalon. Két mosolygó, boldognak tűnő arc nézett vissza rá.
Csakhogy akkorra már értette: Gergő nem őt látta maga mellett, hanem egy tükröt, amelyben Eszter pénze, munkája és lehetőségei verődtek vissza. A nő habozás és sajnálat nélkül beledobta az albumot a szemeteszsákba.