Az ablakok cseréje újabb tételként került a listára, és a kiadások sora gyorsabban duzzadt, mint ahogy Eszter félre tudott tenni. Végül pluszfeladatokat vállalt a munkahelyén: bevállalt még egy projektet, esténként bent maradt, hétvégére is hazavitte az anyagokat. Olyan kimerülten ért haza, hogy néha még vacsorázni sem volt ereje; lerogyott valahová, és ruhástul elaludt.
Gábor mintha mindebből semmit sem érzékelt volna. Munka után belépett a lakásba, bekapcsolta a tévét, megkérdezte, mi lesz a vacsora, és őszintén csodálkozott, ha Eszter arca szürke volt a fáradtságtól.
— Túl sokat dolgozol — jegyezte meg ilyenkor enyhe szemrehányással, mintha Eszter valami hóbortból hajszolná magát, nem pedig azért, mert a közös terveikhez kellett a pénz. Ahhoz a lakásfelújításhoz, amelyről Gábor látszólag abban a pillanatban megfeledkezett, amint egyszer kimondták, hogy meg kellene csinálni.
Nóra sem érdeklődött soha, miért ennyire elcsigázott Eszter. Túlságosan elmerült a saját sérelmeiben, a válása utáni panaszaiban és hangulatingadozásaiban ahhoz, hogy más fáradtságát észrevegye.
Aztán hosszú hónapok kimerítő rohanása után Esztert behívták a vezetőjéhez, és közölték vele, hogy előléptetik. Nem üres dicséret volt, nem udvarias vállveregetés, hanem valódi, kézzelfogható fizetésemelés. Olyasmi, ami a felújítást többé nem távoli ábrándnak, hanem egészen közeli, elérhető célnak mutatta. Aznap este úgy lépett be az ajtón, mintha a lába alig érintené a padlót; hosszú idő óta először érezte azt, hogy a rengeteg lemondásnak mégis volt értelme.
— Előléptettek — mondta már az előszobából, még a cipőjét sem vette le, a szeme pedig ragyogott. — El tudod hinni? Végre belevághatunk a felújításba. Már kinéztem néhány mestert, csak még…
— Ez fantasztikus! — Gábor odalépett hozzá, átölelte, és megforgatta, mintha Eszter valami elképesztő hírt hozott volna, mintha lottóötösről számolna be. — Annyira büszke vagyok rád!
Eszter mosolyogva simult a vállához. Abban a pillanatban tényleg elhitte, hogy minden jóra fordul. Hogy a fáradozásai végre megtérülnek, hogy a nagymamája lakása új életre kel, megtelik fénnyel, melegséggel, és valódi otthonná válik. Olyan hellyé, amely nemcsak az övé, hanem kettejük közös tere is lesz. Azt hitte, a férje érti, milyen sokat jelent neki mindez.
Tévedett.
Néhány nappal később, szombat reggel Eszter megnyitotta a banki alkalmazást. Már megszokásból tette: mielőtt összeállította volna a felújítás következő költségtervét, mindig ellenőrizte az egyenleget. A képernyőre pillantva azonban mozdulatlanná dermedt.
A közös számláról, amelyre már az emelt fizetése is érkezett, jelentős összeget vontak le. Egyetlen tranzakcióban. Előzetes szó nélkül. Megbeszélés nélkül.
A szíve vadul verni kezdett, mintha a torkába ugrott volna. Első gondolata az volt, hogy csalás történt, valaki feltörte a számlát, valami váratlan és ijesztő baj érte őket. Aztán közelebbről megnézte a tranzakció adatait, és meglátta a kedvezményezett nevét: egy utazási iroda volt, amely gyógy- és wellnessüdülések szervezésével foglalkozott.
Eszter lassan kiment a nappaliba. Gábor ott ült a kanapén egy csésze kávéval, a telefonján görgette a híreket, elégedetten és gondtalanul, mint akinek semmi oka nincs nyugtalanságra.
— Gábor — szólalt meg Eszter, és igyekezett egyenletesen tartani a hangját, miközben belül minden egy szoros, fájdalmas csomóvá rándult össze. — Te vettél le pénzt a számláról?
Gábor felnézett. Az arcán azonnal széles, őszinte mosoly jelent meg, meleg és nyílt, mintha éppen erre a kérdésre várt volna, hogy végre megoszthasson vele valami örömhírt.
— Képzeld, milyen jó, hogy megemelték a fizetésedet — kezdte, és letette a csészét az asztalra. — Vettem Nórának egy üdülési csomagot. Szüksége van egy kis pihenésre.
Eszter néhány másodpercig csak állt, és képtelen volt megszólalni. Próbálta felfogni, amit hallott, de a szavak nem akartak értelmes egésszé összeállni. Mintha Gábor mondatai és a valóság között széles repedés húzódott volna, amelyen első nekifutásra lehetetlen átjutni.
— Mit csináltál? — kérdezte végül, és érezte, hogy akarata ellenére megremeg a hangja.
— Vettem Nórának egy beutalót — ismételte Gábor ugyanolyan könnyed örömmel, mintha észre sem venné, hogyan változott meg Eszter arca. — Teljesen kimerült a válás után, ráfér, hogy rendbe jöjjön. Most pedig, hogy többet keresel, megengedhetjük magunknak.
— Megengedhetjük — ismételte Eszter halkan. — Mi megengedhetjük magunknak.
Leült a kanapé szélére, mert úgy érezte, kicsúszik alóla a talaj. A fejében egymás után villantak fel az elmúlt hónapok: a túlórák, az éjszakába nyúló számolgatások, a hétvégi munkák, a kimerültség, amely lassan állandó társává vált. Mindez a lakásért történt. Azért az álomért, hogy végre legyen egy otthonuk, amely valóban az övék. És most az a pénz, az a fizetésemelés, amelynek az első lépést kellett volna jelentenie a megvalósítás felé, egy olyan ember pihenésére ment el, aki fél éve az ő és Gábor pénzén élt, miközben semmit sem tett azért a lakásért, amelyben lakott.
— Mégis mitől fáradt el annyira, hogy üdülésre kell mennie? — kérdezte Eszter, minden erejével azon igyekezve, hogy legalább a nyugalom látszatát megőrizze, bár minden egyes szót nehéz volt kimondania.
Gábor összevonta a szemöldökét, mintha a kérdés különösnek, sőt minden logikát nélkülözőnek tűnt volna számára.