– Én nagyon is látom, hogyan néz rám! – csattant fel Erzsébet asszony, és a hangja már élesen betöltötte a konyhát. – Úgy méreget, mintha koldulni jöttem volna ide! Pedig, ha már itt tartunk, én neveltelek fel téged, én adtam enni, én álltam melletted apád nélkül, teljesen egyedül! És most már egy szót sem szólhatok a saját családomban?
Gergő érezte, hogy az anyja pillanatokon belül teljesen elveszíti az önuralmát. Gyorsan közbe akart lépni, valami békítő mondatot keresett, amivel elejét veheti a nagyobb veszekedésnek.
– Anya, kérlek, nyugodj meg. Senki nem támad téged. Egyszerűen tényleg szűkösen állunk most pénzzel. – Aztán Lilla felé fordult. – Ezt majd én elrendezem, jó?
A feleségének szánta a mondatot. Azt akarta jelezni, hogy nem kell tovább feszíteni a helyzetet, és hogy majd ő maga hoz döntést, nem engedve sem az egyik, sem a másik oldal nyomásának. Erzsébet asszony azonban egészen más jelentést tulajdonított a szavainak. A szeme felcsillant, mintha győzelmet aratott volna: úgy értette, hogy a fia végre rendre utasítja a feleségét, elismeri, kié az elsőbbség a családban, és kész Lillával szembemenni.
– Így van, fiam! – kiáltotta diadalmasan, előrehajolva az asztal fölött. A hangjában már leplezni sem próbált káröröm csengett. – Tedd csak helyre az asszonyt! Ne járassa itt a száját!
Lilla megdermedt. Egy pillanatig fel sem fogta, hogy valóban ezt hallotta. Mozdulatlanul ült, előbb az anyósára nézett, majd Gergőre. A férfi is elképedt. Kinyitotta a száját, hogy közbeszóljon, kijavítsa az anyját, visszavonja a félreértést, de egyetlen hang sem jött ki a torkán. Annyira váratlanul érte ez a nyílt durvaság, hogy csak némán ült, képtelenül arra, hogy azonnal reagáljon.
Ekkor Lilla lassan felállt, óvatosan letette a csészéjét az asztalra, majd egyetlen szó nélkül kiment a konyhából.
A hálószobában leült az ágy szélére, és néhány percig csak hagyta, hogy lecsillapodjon benne a remegés. A sértettség szinte fojtogatta. Nem is kizárólag az anyósa mondata fájt neki, hanem az, hogy a férje nem állt mellé. Nem szólt rá azonnal az anyjára, nem vágta el azt a mondatot, hanem hagyta, hogy ott lógjon közöttük a levegőben.
Kis idő múlva meghallotta, ahogy becsapódik a bejárati ajtó. Erzsébet asszony nyilván maga is feldühödött, és úgy döntött, a tervezettnél korábban távozik. Nem sokkal később Gergő belépett a hálóba.
– Lilla – szólalt meg óvatosan –, kérlek, hallgass meg…
– Nem akarok semmit hallani – vágott közbe Lilla, és felemelte rá a tekintetét. – Te is hallottad, mit mondott. Hogy „tedd helyre az asszonyt”, meg hogy ne járassam a számat. Rólam beszélt, Gergő. Az én saját otthonomban.
– Nem értek egyet vele, esküszöm…
– Akkor miért nem szólaltál meg? – csuklott el Lilla hangja. – Miért ültél ott némán, mintha semmi különös nem történt volna? Felfogod egyáltalán, kívülről hogyan nézett ki? Mintha mellette állnál. Mintha tényleg úgy gondolnád, hogy engem „helyre kell tenni”.
Gergő leült mellé, és megpróbálta megfogni a kezét, de Lilla azonnal elhúzta.
– Lefagytam – vallotta be halkan. – Tényleg nem számítottam rá, hogy így fogja értelmezni, amit mondtam. Csak azt akartam közölni, hogy majd én rendezem a pénzügyeket, felesleges további vitát csinálni belőle…
– Ehelyett a hallgatásoddal megaláztál mindenki előtt! – Lilla felpattant, és idegesen járkálni kezdett a szobában, képtelen volt tovább egy helyben ülni. – Tudod mit, Gergő? Elég volt. Évek óta tűröm a hidegségét, a csípős megjegyzéseit, azt, hogy soha semmi nem jó neki velem kapcsolatban. De ma átlépett egy határt. És ha az édesanyád úgy gondolja, hogy ilyen hangon beszélhet velem, akkor ne számítson többé semmiféle segítségre. Se tőled, se főleg tőlem.
– Lilla, várj már egy kicsit…
– Nem, most te várj! – fordult felé hirtelen. – Ha nem felejtetted volna el, én keresek többet kettőnk közül. Ha úgy döntenénk, hogy támogatjuk az anyádat, az a pénz jórészt az én fizetésemből menne, mert a te bevételed alig fedezi a közös kiadásainkat. Úgyhogy én nem fogok pénzt adni valakinek, aki a saját lakásomban aláz meg. Keressen magának máshol segítséget.
Gergő lehajtott fejjel hallgatott. Pontosan tudta, hogy Lillának igaza van: anyagilag valóban az ő keresete tartotta egyensúlyban a családot, és az ő hozzájárulása nélkül már rég nem tudtak volna valahogy felszínen maradni.