Péter addigra szinte beleolvadt a fal mintájába, annyira igyekezett észrevétlen maradni.
— Egyébként neki is vannak félretett forintjai — jegyezte meg Nóra halkan, de tökéletesen érthetően. — A garázsban tartja, a régi termosz belsejében. Minden fizetés után csúsztatott bele valamennyit. Talán szívesen kisegíti belőle a szeretett húgát.
Péter arca egy pillanat alatt kifehéredett.
Anna villámgyorsan fordult a bátyja felé, és úgy szegezte rá a tekintetét, mintha helyben akarná átfúrni vele.
— Neked van pénzed? — kérdezte élesen. — És nekem erről egy szót sem szóltál?
Már indult is felé, közben nyoma sem maradt az előbb még olyan súlyosnak beállított idegállapotának.
— Szóval a feleségedből kipréseltél volna mindent, amit csak lehet, de a saját kis tartalékodat szépen eldugtad?
— Anna, azt az autó javítására gyűjtöttem! — védekezett Péter, miközben ösztönösen hátrálni kezdett az ajtó irányába. — A motor már napok óta furcsán viselkedik. Tényleg sürgősen kell rá az a pénz!
— Az autó majd kibírja! — csattant fel Anna. — Én viszont teljesen kikészültem! Éjszakánként alig alszom! Szedd elő azt a dugipénzt!
— Nem adom oda! Az az én megtakarításom!
Nóra csendben leült az egyik hokedlire, és nem is próbálta leplezni, mennyire élvezi a jelenetet.
Néhány perccel korábban a testvérpár még szövetségesként állt vele szemben, és teljes egyetértésben osztotta volna be az ő prémiumát. Mostanra viszont egymásnak estek Péter garázsban rejtegetett tartaléka miatt. A látvány szórakoztatóbbnak bizonyult bármelyik esti sorozatnál.
— Tehát a te pénzed? — visította Anna felháborodottan. — Amikor a feleséged keresetét kellene elkölteni, akkor hirtelen egy nagy család vagyunk. De amint a saját forintjaidról van szó, az autód fontosabb lesz az én egészségemnél?
Felkapta az asztalról a telefonját, és dühösen a táskájába gyömöszölte.
— Ide én többé be nem teszem a lábam! Mindketten rettenetesen zsugoriak vagytok!
Anna kiviharzott a konyhából, sebtében belebújt a cipőjébe, majd olyan erővel vágta be maga mögött a bejárati ajtót, hogy az előszobai fogason lógó kabátok jól láthatóan megremegtek.
Péter nehézkesen leereszkedett a feleségével szemben lévő székre, és a tenyerébe temette az arcát.
— Miért kellett elmondanod neki a félretett pénzemet? — morogta sértetten.
— Hogy végre megtapasztald, milyen érzés, amikor valaki más kérdezés nélkül eldönti, mire kellene elkölteni a te pénzedet — felelte Nóra nyugodt, színtelen hangon.
Eltelt egy hét.
A foglalást még aznap este törölték. Péter természetesen egyetlen forintot sem adott Annának a megtakarításából. Foggal-körömmel ragaszkodott a pénzéhez, és továbbra is azzal indokolta a döntését, hogy a motort haladéktalanul meg kell javíttatnia.
Anna olyan mélyen megsértődött, hogy a bátyját minden üzenetküldő alkalmazásban és közösségi oldalon letiltotta.
Péter ezután szinte minden este a garázsban kötött ki. Az autóval valóban foglalkozott, de Nóra gyanította, hogy legalább ugyanekkora lelkesedéssel őrzi a termoszba rejtett tartalékot is, nehogy a húga egyszer csak váratlan ellenőrzésre állítson be.
Egyik este, munka után Nóra belépett a csendes konyhába, elővette a telefonját, és megnyitotta a banki alkalmazást.
A lekötött számlán látható összeg kellemes látványt nyújtott. A jóváírt kamatok lassan, de biztosan gyarapították a megtakarítást.
A lakásban béke volt.
Senki nem beszélt többé luxusszállásról, masszázsról, üdülésről vagy arról, hogy valakinek sürgősen, az ő pénzén kellene helyreállítania a belső egyensúlyát.