Az irigység azonban ott ült a tekintetükben, hiába próbálták udvarias mosollyal leplezni.
— Nos, Lillácska — szólalt meg végül Erzsébet, mézesmázos hangon, óvatosan tapogatózva. — Gondolkodtál már rajta, mihez kezdesz ezzel az egésszel?
— Egyelőre nem — felelte Lilla röviden.
— Hogyhogy nem? — kapta fel a fejét Nóra. — El kell adni, hát mi mást lehetne vele csinálni? Minek neked ez a sok régi holmi? Fogalmad sincs, mennyit fizetnének a gyűjtők azokért a tárgyakért, amik itt vannak. És a lakást is okosan kell értékesíteni. Jó áron, a valódi értékén, nehogy rosszul járj. Van egyáltalán lehetőséged erre egyedül?
Lilla oldalra billentette a fejét, és eszébe jutott, mit mondott neki az édesanyja.
— Magukat miért izgatja ennyire az én lakásom sorsa? — kérdezte élesen.
A két nő szemmel láthatóan nem erre a hangnemre számított.
— Ugyan már, Lilla — vette át gyorsan a szót Erzsébet. — Mi csak aggódunk érted. Neked és Márknak szeretnénk segíteni.
— Segíteni? — nézett rá Lilla, mintha valóban érdekelné. — Mégis hogyan?
Nóra erre azonnal közelebb lépett, és olyan arckifejezést öltött, mintha valami különösen nagy titkot készülne megosztani vele.
— Figyelj ránk egy kicsit. Ezt te soha nem fogod olyan előnyösen eladni, ahogyan mi anyával el tudnánk intézni. Anyának rengeteg ismerőse van múzeumok környékén, műgyűjtők között, meg olyanoknál, akik rajonganak az antik darabokért. Hidd el, bármelyik régi tárgyért komoly összeget adnának. Ráadásul ismerünk egy ingatlanost is, aki pontosan ilyen különleges, drága lakások eladásával foglalkozik. Neked igazából semmi dolgod nem lenne, Lilla. Csak aláírnál egy meghatalmazást, hogy mi intézhessük helyetted ezeket az ügyeket. Ennyi az egész. Na? Ugye, milyen jó megoldás?
Lilla csendben végighallgatta, aztán nyugodtan megszólalt:
— Nekem nincsenek ilyen problémáim. És hogy világos legyen: nem áll szándékomban eladni semmit. Egyetlen tárgyat sem apám lakásából. Magát a lakást sem.
— Tessék? — hördült fel egyszerre Erzsébet és Nóra.
Erzsébet arcáról abban a pillanatban lehullott a kedveskedő álarc.
— Szóval így állunk? Neked már nem számít a családunk? Hirtelen gazdag lettél, és rögtön nincs szükséged ránk? — emelte fel a hangját. — Lehet, hogy most már a mi Márkunk sem elég jó neked, mert nem dúsgazdag? Mondd csak ki nyugodtan, ne szégyenlősködj, te kis ártatlan, csendes bárányka!
— A férjemmel majd én rendezem a dolgaimat — válaszolta Lilla higgadtan, közben pedig egyre jobban csodálta az anyja éleslátását. — Ha nincs több ilyen „remek” ötletük, akkor kérem, hagyjanak magamra. Sok dolgom van.
— Hát ez nem semmi, micsoda vipera! — csúszott ki Nóra száján.
Erzsébet és Nóra végül üres kézzel távoztak Lilla apjának lakásából. A gondolatot azonban, hogy valahogy mégis rátegyék a kezüket a más vagyonára, egyáltalán nem engedték el.
Attól kezdve mindketten Márkot kezdték puhítani. Azt sulykolták belé, hogy beszélje rá a feleségét az örökség pénzzé tételére.
A házasságban, amely addig békésnek és nyugodtnak tűnt, hamarosan mindennapossá váltak a veszekedések. Lilla nem engedett a férje könyörgésének, sem a szemrehányásoknak. Komolyan elhatározta, hogy egy ideig semmit nem ad el. Amikor az apja lakásában tartózkodott, úgy érezte, mintha egy egészen másik, szinte mesébe illő világba lépne át. Olyan élet nyomai vették körül, amelyről korábban még csak sejtelme sem volt.
— De hát miért makacsoltad meg magad ennyire? — fakadt ki egyre gyakrabban Márk. — Nem érted, hogy ebből a pénzből vehetnénk egy gyönyörű lakást egy új építésű házban? Vagy akár egy egész családi házat valahol a város mellett. És évekig dolgoznunk sem kellene. Egyáltalán nem! Nyugodtan élhetnénk abból, amit az antik holmikért kapnánk.
— Nagyon is értem, nem vagyok ostoba — felelte Lilla minden alkalommal. — Azt is látom, milyen gyorsan megtanultad számolgatni azt a pénzt, ami nem a tiéd. A téma lezárva. Semmit nem adok el.
Érezte a férje szavai mögött a hamisságot, és pontosan tudta, honnan fúj a szél.
Végül a házasságuk válással ért véget. Márkot annyira feltüzelte a saját családja, hogy képtelen volt megbocsátani Lillának a váratlanul rászakadt vagyonát. Lilla pedig nem akart tovább olyan ember mellett élni, aki bármelyik pillanatban képes lenne elárulni őt.