Mostanra azonban az is kiderült, hogy az apám jóval idősebb volt anyánál, és valamilyen pénzügyi vállalkozásból élt. Ki tudja, talán nem is egészen tiszta úton — mondta Lilla elgondolkodva.
— Rajtad kívül tényleg nem maradt utána senki, aki örökölhetne? Nekem ez az egész egyre furcsább — ráncolta a homlokát Márk. — Szerintem ideje lenne megkérni Ágnes asszonyt, hogy végre mondjon el mindent. Nem lehet ezt tovább kerülgetni.
— Nem tudom, anya hajlandó lesz-e beszélni róla — sóhajtott Lilla. — De meg fogom kérdezni. Engem is gyötör a kíváncsiság, hogy ki volt valójában az apám, és miért utasította vissza anya a segítségét, amikor annyira nagy szükségünk lett volna rá.
Nem sokkal korábban a házaspár elment megnézni azt a hatalmas, fényűzően berendezett lakást, amely Lillára szállt örökségként. Már az első pillanatban szinte szóhoz sem jutottak. A tágas helyiségekben értékes festmények sorakoztak, régi porcelán- és kristályvázák álltak a komódokon, különleges, antik mahagónibútorok töltötték be a szobákat, és mindenütt olyan tárgyak akadtak, amelyekről első ránézésre is látszott, hogy vagyonokat érhetnek.
— Hát ez elképesztő! — tört ki Márkból, és nem is próbálta leplezni a döbbenetét. — Ez nem lakás, hanem valóságos múzeum! Bár őszintén szólva, élni itt aligha lehet kényelmesen. Eladjuk az egészet, veszünk belőle egy korszerű kis házat valahol a természet közelében. Ugye, Lillám? És még rengeteg pénz maradna. Akár dolgoznunk sem kellene többé.
— Nem tudom… — felelte halkan Lilla. — Még nem döntöttem el semmit. Előbb hozzá kell szoknom a gondolathoz. Most még képtelen vagyok felfogni az egészet.
Mintha bűvöletbe esett volna, úgy járta végig a magas mennyezetű, tágas szobákat. Ujjai óvatosan végigsiklottak a súlyos függönyök anyagán, megérintette a gyönyörűen faragott bútorokat, majd hosszú percekre megállt egy-egy kép előtt. Úgy érezte, minden festmény mögött külön világ rejtőzik, amelybe bele lehetne veszni.
— Ezen nincs mit ennyit töprengeni — sürgette tovább Márk. — El kell adni, kész. Mert ugye nem gondolod komolyan, hogy beköltözünk ide?
Ezalatt az anyósa és a sógornője sem tétlenkedett. Nóra és Erzsébet már javában szőtték a maguk tervét.
— Arra kell építenünk, hogy Lilla most már a mi családunk tagja — magyarázta lelkesen Nóra az anyjának. — És ha családtag, akkor ami az övé, az valamilyen értelemben a miénk is.
— Azt hiszed, teljesen üres a feje? — nézett rá kétkedve Erzsébet. — Lilla csendes teremtés, az igaz, de azért nem ostoba.
— Ugyan már, anya! Gondolj csak bele, milyen nyomorúságban nőtt fel. Fogalma sincs, mennyit érhet ez a sok holmi. És az anyja, az a mi drága nászasszonyunk sem tűnik valami józan ész bajnokának. Mit taníthatott volna a lányának? Miféle tartást, miféle gyakorlati érzéket adhatott át neki? Velünk biztosan nem fog szembeszállni — bizonygatta Nóra.
— Ebben lehet valami, kislányom — bólintott lassan Erzsébet. — Minek is kellene neki ekkora vagyon? Úgysem tudná okosan kezelni. Vagy örömében elszórná, vagy jószívűségből szétosztogatná. Kinézem belőle.
— Pontosan erről beszélek! Meg kell győznünk Lillát, hogy az ő érdekében mi intézzük a lakás és a benne lévő értékek eladását. Mi gyorsan találunk olyan embereket, akik értenek az ilyesmihez — fejtegette Nóra, egyre jobban belemelegedve a más vagyonáról szőtt ábrándokba.
— Igen, drágám — értett egyet az anyja. — Ez nem egyszerű ügy. Nem olyan, mintha egy lepusztult külvárosi panelt kellene eladni. Ehhez egészen más hozzáállás kell.
— Majd elmagyarázom Lillának, hogy ő semmit sem ért ehhez, és biztosan át fogják verni. Egy ilyen hiszékeny kis teremtést pillanatok alatt kiforgatnának a pénzéből. Márpedig itt nem aprópénzről van szó — folytatta Nóra csillogó szemmel.
— Te aztán tudod, mit kell csinálni, Nórikám! — dicsérte meg Erzsébet. — Lépjünk gyorsan. Csak az a fontos, hogy a menyem minél előbb adjon nekünk teljes körű meghatalmazást, hogy elkezdhessük intézni ennek a sok értéknek az eladását. Aztán majd gondoskodunk róla, hogy mi se járjunk rosszul.
Lilla édesanyja azonban korántsem volt olyan együgyű, amilyennek a nászasszonya gondolta. Nagyjából számított is efféle reakcióra. Ezért külön meghívta magához a lányát, Márk nélkül, hogy négyszemközt beszélhessen vele, és időben figyelmeztesse a lehetséges hibákra.
— Lilla, fontos beszélgetés vár ránk — kezdte Ágnes határozott, de gyengéd hangon. — Te nagyon jószívű, tiszta lelkű és jóhiszemű vagy.