— Eltaláltam?
Nóra ekkor teljesen elveszítette a fejét.
— Azt hiszed, mert rád maradt anyádtól egy ingatlan, máris királynő lettél?! Gábor csak szánalomból marad melletted!
— Szánalomból? — Alexandra felnevetett, de a nevetésében semmi vidámság nem volt. — Nóra, drágám, a bátyád az egy év házasságunk alatt egyetlen rezsiszámlát sem fizetett be. Egyszer sem állított haza egy heti bevásárlással. Ellenben háromszor is megkért, hogy „segítsem ki fizetésig”. Ha valaki itt könyörületből él valaki más nyakán, az egészen biztosan nem én vagyok.
Gábor arca bíborszínűre váltott.
— Megőrültél? Ezt pont a húgom előtt kell mondanod?
— Az igazságot mondom, Gábor. Azt, amit te olyan kényelmesen nem veszel észre. Idejöttél, és azt akartad elérni, hogy adjam oda a házamat az anyádnak. Nem kérdeztél, hanem követeltél. Nem beszélgetni akartál róla, hanem kész tények elé állítottál. Ezt úgy hívják: tiszteletlenség. Amikor pedig a húgod a saját lakásomban nevez engem felkapaszkodott nőszemélynek, azt már egyszerűen pofátlanságnak hívják. Ismerősen csengenek ezek a szavak kettőtöknek?
Nóra szóra nyitotta a száját, Alexandra azonban felemelte a kezét.
— Várj csak. Még nem fejeztem be.
Elővette a telefonját, és tárcsázott.
— Mit művelsz?! — Gábor ösztönösen felé kapott.
— Felhívom az édesanyádat. Ha már nélkülem döntögettek rólam, legalább hallja első kézből a válaszomat.
A vonal túloldalán kattanás hallatszott.
— Katalin asszony? Alexandra vagyok. Igen, jó estét. Azért telefonálok, hogy személyesen közöljem: a ház eladásra kerül. Jövő héten meghirdetem. Nem, ezen nincs mit megbeszélni. Nem, Gábornak nem sikerült meggyőznie. Nórának sem. Mert meggyőzni érvekkel szokás, nem ordítozással.
A kagylóból éles, rikácsoló női hang tört elő. Alexandra kissé eltartotta a telefont a fülétől, így mindhárman tisztán hallották:
— Gábor! Mit szerencsétlenkedsz ott?! Megmondtam, hogy normálisan kell elmagyarázni neki! Te meg megint mindent elrontottál!
Alexandra szája sarkában gúnyos mosoly jelent meg.
— Hallottad, Gábor? Az édesanyád épp azt magyarázza, hogy miattad bukott meg a terv. Nem azért, mert maga az ötlet volt nevetséges. Hanem miattad. Megható, nem?
Katalin a telefonban tovább visított:
— Gábor, hagyd abba ezt az ostobaságot! Felejtsétek el a házat! Majd én elintézem!
— Anyuci ezek szerint visszakozott — állapította meg Alexandra.