Az arcvonásai egy pillanat alatt megkeményedtek. A tettetett ártatlanság eltűnt róla, a helyét sértett ingerültség vette át.
— És ha igen? — csattant fel. — Csak látni akartam, miféle feleség válik belőle! Erre rögtön visítozni kezd! Hát ilyen természettel nem lehet házasságban élni!
— Hogy tehetted ezt? — Márk döbbenten nézett rá. — Miért volt szükség erre az egészre?
— Mert a fiam mellé rendes asszonyt szeretnék, nem egy idegbeteg nőszemélyt! — Katalin most már teljesen levetette az álarcot. — Nézd meg, hogyan beszél velem! Egy nála kétszer idősebb emberrel! Hol marad a tisztelet? Hol a neveltetés?
— A tiszteletet ki kell érdemelni! — vágta rá Eszter, és nem hátrált meg. — Maga pedig úgy viselkedik, mint egy rosszindulatú vénasszony!
— Elég volt! — Márk felemelte a kezét, hogy elhallgattassa őket. — Anya, pakolj össze. Hívok egy taxit.
— Tessék?! — Katalin úgy meredt rá, mintha rosszul hallotta volna. — A saját anyádat küldöd el emiatt a… emiatt a…
— A feleségem miatt — mondta Márk keményen. — Akit te juttattál idáig ezekkel a gyerekes és kegyetlen húzásaiddal.
Katalin felháborodottan vonult a szobába, és hangosan csapkodva kezdte összeszedni a holmiját. Márk közben megrendelte az autót. Eszter a konyhában maradt, kezében a tönkretett ruhadarabbal, és csendesen sírt, mintha már ahhoz sem lenne ereje, hogy hangosan zokogjon.
— Ne haragudj — lépett oda hozzá Márk. — Fogalmam sem volt róla, hogy ilyeneket művel veled.
— Az anyád gyűlöl engem — szipogta Eszter. — És mindent meg fog tenni, hogy tönkretegye a házasságunkat.
— Nem fogja — húzta magához Márk. — Többé nem állíthat be ide csak úgy, előzetes szó nélkül. És ha még egyszer bántani próbál téged, akkor elfelejtheti, merre lakunk.
Amikor a taxi megérkezett, Katalin még mindig a sértett, ártatlan áldozat szerepébe kapaszkodott.
— Márk, térj észhez! Ez a nő ellenem fordít téged! A tulajdon anyád ellen!
— Anya, ezt te rontottad el — felelte Márk fáradtan, miközben kivitte a táskáját. — Miért kellett Esztert kínoznod?
— Csak próbára akartam tenni a jellemét!
— Sikerült. Most már tudod, hogy van tartása, és nem hagyja, hogy bárki lábtörlőnek nézze.
Miután beültette az anyját a taxiba, Márk lehajolt a lehúzott ablakhoz.
— Legközelebb szólj előre, ha jönni akarsz. És fejezd be ezeket a kis alattomos mutatványokat. Ha még egyszer megbántod Esztert, ne számíts rá, hogy szívesen látunk.
Katalin valamit dühösen morogott válaszul, de Márk már el is lépett az autótól.
Amikor visszament a lakásba, Esztert ugyanott találta a konyhában. Még mindig a kezében tartotta az elszíneződött fehérneműt. A drága selyem visszavonhatatlanul tönkrement.
— Annyira sajnálom — mondta Márk halkan. — Veszek neked másikat.
— Nem az ára számít — felelte Eszter alig hallhatóan. — Anyukámtól kaptam. Azt mondta, szerencsét hoz majd…
— A szerencse nem egy ruhadarabon múlik — ölelte át Márk. — Hanem azon, hogy mi együtt maradunk. És senki sem állhat közénk. Még az anyám sem.
Eszter a férjéhez simult, és érezte, ahogy az elmúlt napok feszültsége lassan kienged belőle. Tudta, hogy ez valószínűleg csak a kezdete egy hosszú harcnak az anyósával. De most már biztos volt valamiben: Márk mellette áll.
Katalin eközben a taxiban zötykölődött a hétvégi háza felé, és már a visszavágás lehetőségeit forgatta a fejében. Esze ágában sem volt ilyen könnyen feladni. Az a szemtelen kis nő még meg fogja bánni, hogy ujjat húzott vele.
De ez már egy másik történet.