Az ajtó mellett Katalin asszony állt, egyik kezében a kulcscsomóval, a másikban az átadás-átvételi jegyzőkönyvvel.
– Eszter kiköltözött, a bérleti idő lejárt – közölte hűvösen, és még csak be sem engedte a küszöbön túlra. – Elköszönünk egymástól, vagy úgy gondoltad, itt maradsz?
Gábor azonnal felháborodott. Kijelentette, hogy ő bizony sehová nem megy, tíz éve laknak ebben a lakásban, és ha kell, már másnap átutalja a rá eső részt.
Katalin asszony erre olyan mosollyal nézett rá, amelyben egy csepp kedvesség sem volt.
– A te részednek vége – vágta rá szárazon. – Maradni akarsz? Semmi akadálya. Akkor új szerződést kötünk, immár a te nevedre. A piaci bérleti díj havi kétszázharminckétezer forint. Ugyanennyi a kaució. És az első hónapot ma kell rendezni.
Gábornak szó szerint leesett az álla. Próbált tiltakozni, a régi összegre hivatkozott, mintha az valamiféle örök jogot biztosítana neki.
– Eszternek száztizenhatezer forintért adtam ki a lakást, mert tíz éven át pontosan fizetett, és vigyázott mindenre – magyarázta nyugodtan a tulajdonos. – Neked kétszázharminckétezer. A bizalom nincs benne az árban, azt külön ki kellett volna érdemelni. Vagy aláírjuk az új papírokat, vagy összeszeded a holmidat, és leadod a kulcsokat. Este nyolcra érdeklődők jönnek megnézni a lakást.
A szükséges négyszázhatvannégyezer forint Gábornál egyszerűen nem létezett. A bankkártyáján szánalmasan árválkodott hatvannyolcezer forint, ennyi maradt a hatalmas tévé megvásárlása és a haverokkal eltöltött hétvégi kiruccanás után.
Remegő kézzel kapta elő a telefonját.
– Eszter! – üvöltötte bele úgy, hogy még a hangszóró is recsegett. – Azonnal hívd fel a tulajt, és mondd meg neki, hogy meghosszabbítjuk a régi szerződést!
– Gábor – feleltem szinte gyengéden, miközben az új, barátságos kis garzonom ablakánál álltam. – Pontosan azt tettem, amit kértél. Betűről betűre. Szombatra kiköltöztem. Innentől oldd meg egyedül.
Azzal bontottam a hívást.
Pánikba esve ezután az anyját tárcsázta, és követelte, hogy sürgősen utaljon neki pénzt a kaucióra. Mária azonban, amint megértette, hogy fia nagyra törő tervei csúfosan összeomlottak, és a lakáspiac nem az ő vágyaihoz igazodik, pillanatok alatt más hangnemre váltott.
– Én vendégségbe készültem hozzád, nem arra, hogy én fizessem a lakásodat – jelentette ki, majd rátette a telefont.
A megbukott kis diktátornak nem maradt más választása: a drága esti tarifával kellett fuvart hívnia. Kapkodva, verejtékezve kezdte kihordani a lépcsőházba mindazt, amit addig a legféltettebb kincseinek tartott.