Katalin asszony ugyanis éveken át kizárólag velem kötötte meg a lakásbérleti szerződést, mindig tizenegy hónapos időtartamra.
A legutóbbi megállapodás éppen azon a szombaton járt le. Gábor ezt nagyon is jól tudta, mégis valamiért abban a kényelmes tévhitben ringatta magát, hogy az én aláírásom, a hibátlan fizetési múltam és a tulajdonossal kialakított jó viszonyom majd a kulcsokkal együtt rá is átszáll.
Nekem a lakás havi száztizenhatezer forintba került, de ennek egyetlen oka volt: én mindig pontosan utaltam, én vártam meg a szerelőket, én ragasztottam vissza a felpöndörödött tapétaszéleket, és én vigyáztam arra, ami nem az enyém.
Katalin asszony Gábort sosem kedvelte különösebben. Tíz év alatt egyszer sem ő küldte el neki a bérleti díjat, két alkalommal is faképnél hagyta a vízvezeték-szerelőt, egyszer pedig engedély nélkül fúrta meg az új csempét. Mindezek után minden találkozásukkor hosszasan oktatta a tulajdonost arról, hogyan kellene rendesen karbantartani egy ingatlant.
Az anyakönyvi hivatalban tett látogatásunk után azonnal elkezdtem új lakást keresni. Két nappal a nagy beszélgetésünk előtt már meg is néztem egy kicsi, világos garzont, letettem a kauciót, és aláírtam a papírokat. Gábornak erről fogalma sem volt. Túlságosan lefoglalta, hogy megalkossa az én jövőbeli életem szabályzatát.
Felhívtam Katalin asszonyt, és közöltem vele, hogy szombat után nem kívánom meghosszabbítani a szerződést. Ami éjfél után kezdődik, azt Gábornak már egyedül kellett volna megbeszélnie vele.
A költözés napján fullasztó júliusi hőség nehezedett a városra. Gábor előrelátóan elment az édesanyjához, nehogy útban legyen az általam fogadott költöztetőknek, és nehogy elrontsa a kedvét az üresedő polcok látványa.
Meg volt győződve róla, hogy legfeljebb néhány táskányi ruhát viszek magammal, minden mást pedig nagylelkűen ott hagyok, amíg ő kegyesen rendelkezik róla.
Délre elvittem az összes ruhámat, az irataimat, a könyveimet, a saját műszaki holmijaimat és az edényeket is. A tágas, háromszobás lakás makulátlanul tisztán maradt utánam.
Késő délután Gábor diadalmas hangulatban tért vissza abba, amit szent meggyőződéssel a törvényes agglegénybirodalmának hitt. Már előre élvezte a szabadságot és a hosszú estét az új, hatalmas, hetvenöt hüvelykes tévé előtt. Erre a játékszerre nemrég az összes félretett pénzét elköltötte, ahelyett hogy legalább valamennyit tartalékolt volna váratlan kiadásokra.
A lépcsőházban azonban kellemetlen meglepetés várta.