— Mi ütött beléd? — csúszott fel a hangja egyre dühösebbre. — Honnan szeded ezt a sok rosszindulatot meg önzést? Régen nem ilyen voltál. Régen lehetett rád számítani, mindig segítettél.
— Régen ostoba voltam, Gábor — felelte Eszter halkan, de tisztán. — Mindenáron meg akartam felelni az anyádnak és a húgodnak. Mostanra viszont egyszerűen elfáradtam.
Gábor szúrós, gyűlölködő pillantást vetett rá, aztán előrántotta a telefonját, és ideges mozdulatokkal tárcsázott.
— Anya, szia — szólt bele feltűnően hangosan, mintha Eszternek is hallania kellene minden szót. — Igen, van egy kis gond. Eszter makacskodik. Azt mondja, neki valami tanfolyama fontosabb, és egyáltalán nem érdekli, hogy Petra ki van merülve. Igen… én is meg vagyok döbbenve. Hát, úgy látszik, ilyen feleségem van. Jó, majd később hívlak.
Letette, majd jeges megvetéssel nézett Eszterre.
— Most elégedett vagy? Anyám majdnem sírva fakadt. Azt mondta, sosem hitte volna, hogy ennyire érzéketlen tudsz lenni.
— Nem érdekel, Gábor.
— Akkor tényleg hülye vagy — vágta oda, felkapta a kabátját, és kiviharzott a lakásból. Az ajtó olyan erővel csapódott be mögötte, hogy beleremegett a fal.
Eszter a kiürült előszobában maradt. A szíve vadul verte a mellkasát, az ujjai enyhén reszkettek, mégsem a megszokott bűntudat öntötte el. Helyette valami különös, szinte csilingelő könnyűséget érzett. Mély levegőt vett. Végre kimondta.
Az este nyomasztó csöndben telt. Gábor későn ért haza, és látványosan a nappali kanapéján ágyazott meg magának. Eszter nem próbálta beszélgetésre bírni. Beállította az ébresztőt reggel nyolcra, kikészítette a ruháját, majd a saját meglepetésére mélyen és nyugodtan aludt el.
Másnap reggel a telefoncsörgés riasztotta fel. Eszter mobiljának kijelzőjén az anyósa neve világított: „Judit”.
Eszter sóhajtott, végighúzta az ujját a képernyőn, és a füléhez emelte a készüléket.
— Igen, Judit, jó reggelt.
— Eszterkém, jó reggelt — szólalt meg az anyósa szokatlanul mézesmázos hangon. Nyoma sem volt benne annak a tegnapi sírásnak, amelyről Gábor olyan drámaian beszélt. — Kislányom, hát miért kellett nektek Gáborral ilyen semmiségen összekapni? Ne haragudj rá, csak aggódik a testvéréért.
— Nem haragszom rá, Judit. De a terveimen nem fogok változtatni.
— Hallgass már egy idősebb asszonyra — kezdett hízelegve duruzsolni az anyósa. — A férfiak olyanok, mint a gyerekek, biztonságra van szükségük. Ugyan miféle tanfolyam ez, Eszter? Harmincéves vagy, minek neked ez a kertépítősdi? Van nektek saját telketek, ott gyakorolgathatsz. Petrának viszont tényleg nagyon rossz. Sír, ideges, még a teje is elapadhat ettől a feszültségtől. Olyan nagy kérés lenne három órát vigyázni a kicsikre? Szeretnek téged azok a gyerekek.
— Judit, én már döntöttem — válaszolta Eszter nyugodtan, de rendíthetetlenül. — Ha Petra ennyire nehezen bírja, akkor ön miért nem megy át hozzá? Nyugdíjas, szombat van, úgy tudom, nincs más dolga.
A vonal túlsó végén néhány pillanatra teljes csönd lett. Aztán az anyósa hangja egy csapásra megváltozott. Eltűnt belőle minden kedvesség; éles, szúrós él költözött a szavaiba.
— Én már eleget ültem gyerekek mellett, amikor Gábort és Petrát felneveltem! Az egészségem sem olyan, hogy kétévesek után rohangáljak. Azt hittem, te a család tagja vagy, Eszter. Azt hittem, rád lehet számítani. De ezek szerint te csak magaddal törődsz. Semmi baj, Gábor majd levonja a megfelelő következtetéseket.
— Vonjanak le, amilyet akarnak — mondta Eszter, és bontotta a hívást.
Kilépett a hálószobából. Gábor már az asztalnál ült, teát ivott, és a telefonját bámulta. Amikor a felesége megjelent, még a fejét sem emelte fel.
— Az anyád hívott — jegyezte meg Eszter, miközben vizet töltött magának.
— Tudom. Már írt is — morogta Gábor tompán. — Azt mondta, úgy beszéltél vele, mintha cseléd lenne. Pofátlan vagy, Eszter. Komolyan mondom, mintha nem is ismernélek.
— Nem vagyok pofátlan. Csak végre megtanultam nemet mondani. Neked is, az anyádnak is.
— Hát akkor menj a francba — pattant fel Gábor, felkapta a kocsikulcsot, és az ajtó felé indult. — Ültesd csak a bokraidat egyedül. Önző, rideg nő vagy.
Az ajtó ismét nagyot csattant. Eszter egyedül maradt.