— kizárólag az én nevemre kerül. Se anyuka, se unokaöcs, se senki más nem fog szerepelni rajta.
— Meddő, önző, közönséges perszóna vagy! — fröcsögte Erika, már szinte visítva. — Megfulladsz majd egyedül a nagy vagyonodban!
Úgy fújtatott, kidüllesztett mellkassal, mint egy felhizlalt liba, amelynek az orra elől kaparintották el a legfinomabb falatot. Néztem őket, és hirtelen nagyon fárasztónak éreztem ezt az egész színjátékot.
Sóhajtottam egyet.
— Tudjátok, a profi konyhákon van egy alapvető készletkezelési szabály — mondtam egészen nyugodtan. — FIFO-nak hívják. First In, First Out. Ami először érkezett, az távozik először. Magyarul: aminek lejáróban van a szavatossága, azt ki kell selejtezni, mielőtt tönkretenné a friss árut is. Nos, drága volt családom, ti az én életemben már öt évvel ezelőtt lejártatok. Szavatosságon túliak vagytok. Én pedig romlott alapanyagot nem tartok a konyhámban.
Martin csak pislogott, látszott rajta, hogy nehezen rakja össze, amit hallott.
— Anna… ezt még meg fogod bánni — préselte ki magából, de a hangja már nem fenyegető volt, inkább tehetetlenül remegett. — Ugyan kinek kellesz te negyvennyolc évesen?
— Magamnak, Martin — feleltem, és a kilincsre tettem a kezem. — Életemben először végre magamnak kellek. Menj csak Petrához. Főzz neki gombócot, vagy amit akarsz. Nekem egy óra múlva új őszi menüsor-kóstolóm lesz, és szeretném megóvni az ízlelőbimbóimat a kellemetlen mellékízekkel járó élményektől.
Aztán nem csapkodva, nem hisztérikusan, hanem csendesen és véglegesen becsuktam előttük az ajtót. A zár súlyosan kattant. A lépcsőházból még egy darabig felhallatszott Erika sértett morgolódása és Martin bizonytalan csoszogása, aztán lassan elnyelte őket a csend. Az igazság nem robajjal érkezett, hanem halkan, tisztán és visszavonhatatlanul. Ők kívül maradtak — én pedig bent, a saját, végre kényelmes életemben.
— Figyelj csak — lépett mellém Júlia, és felém nyújtotta az üres csészéjét. — Ez a FIFO-dolog egészen zseniális. A volt pasimra is rá kéne alkalmaznom, mert folyton hívogat és nyafog. Főzöl még kávét?
Ránéztem, és őszintén elmosolyodtam. Olyan béke áradt szét bennem, amilyet régen nem éreztem.
— Főzök, Júliám — mondtam lágyan. — Hogyne főznék. Ránk még nagyon jó este vár.