Meg egy rendes asszony az ember mellett. Na jó, legyen: megbocsátom neked a régi kirohanásaidat. A családot helyre kell állítani.
Hallgattam, és legfeljebb valami hűvös, tudományos kíváncsiság ébredt bennem. Öt évvel korábban, amikor kisétált az életemből, én még zokogva vállaltam éjszakai műszakokat egy olcsó kifőzde konyháján, csak hogy törleszteni tudjam az utána maradt tartozásokat, és még a buszjegyen is spóroltam. Most negyvennyolc éves voltam, egy jó nevű étterem konyhafőnöke, saját autóval jártam, amelyet hitel és bárki segítsége nélkül vettem meg, és éppen a napokban készültem aláírni egy hétvégi ház adásvételét. Húsz kemény, késsel dolgozó férfiból álló brigádot irányítottam nap mint nap, így a volt férjem átlátszó játszmái nagyjából óvodás szintű próbálkozásnak tűntek.
— Anna, egy nő férfi nélkül elveszíti az energetikai fejlődésének irányát — kezdett Martin fontoskodva okoskodni, mintha valami önjelölt életvezetési mester lenne. — Pénzt kerestél, ezt elismerem, de a női térnek szüksége van egy férfi horgonyra, különben nem tudja megfelelően terelni a bőség áramlatait. Máskülönben egyszerűen kiszáradsz ebben a magányban.
— Martin, a bőség áramlatait leginkább fegyelmezett pénzügyi tervezéssel és kamatos kamattal lehet irányba állítani — feleltem, miközben fagyos félmosollyal néztem rá. — Amíg te itt laktál, az én „női terem” arra ment rá, hogy a háromszáz százalékos éves kamatra felvett gyorskölcsöneidet fizessem. Most viszont a fejlődési irányomat a Magyar Nemzeti Bank alapkamata befolyásolja, és hidd el, az sokkal megbízhatóbb, mint a te úgynevezett energetikai horgonyod.
— Mindig is pénzéhes, érzéketlen, kiszáradt nőszemély voltál, nem csoda, hogy menekülnek mellőled a férfiak! — visította Martin, egyetlen pillanat alatt elveszítve az imént még gondosan felvett bölcselkedő pózt.
Fújtatni kezdett, az arca vörös foltokban égett, mint egy mikróban felejtett, olcsó virsli, amely bármelyik másodpercben szétrepedhet.
— Anna, bevihetem a táskámat a hálóba? — váltott hirtelen hangnemet, és pimaszul már nyúlt is az ajtókilincs felé. — Vagy egyelőre hagyjam az előszobában? Csak pár holmit hoztam. Nem fogok ide-oda hurcolkodni, ha egyszer úgyis újrakezdjük.
— Az egyetlen dolog, amit most elkezdesz, az a távozás lesz: irány a lift.